MERŐLEGES.HU

Felfigyeltem arra, hogy a hozzám közel állok érzelmei fizikai hatást gyakorolnak testem adott pontjaira. A csakrákról rengeteget lehet olvasni, én a jó műszaki emberhez méltóan a „hiszem, ha látom” elv alapján, és a darabokra szedem, hogy megérthessem mentén haladtam. 

Talán a gyökér csakra az egyetlen, ahol még nem jelentkeznek azok a gondolataink, vagy emberi szemszögből nézve szándékaink, amik árthatnak másoknak. Mert ahogy feljebb kúszok a köldök magasságába, már olyanokról kell beszélnem, amikhez már tudatos, és egyben nem kellemes érzések társulnak.

Ha megnézünk egy természet filmet, ahol valaki mindig menekül másvalaki elől, vagy védekezik ellene valami tüskével, méreggel, szarvval, színnel vagy mérettel, akkor jobban megérthetjük, hogy ez mindennek és mindenkinek a legősibb ösztöne. Úgy is lehet fogalmazni, hogy az egész bolygó egymásra épül.

A szívvel jó érzés foglalkozni. A szívben van a szeretet. Mindenhol ezt írják, és külön öröm volt ezt a testi területet dekódolni. Ez a csakra a kedvencem. 

A homlok csakra, vagy másképpen a harmadik szem nálam nem egy "másik" világra nyit kaput. A korona csakra pedig, mégha oly sokféleképpen is szokott jelezni, egyelőre egyetlen dolgot engedett azonosítani.

Szomorú, kegyetlen történeteket hall az ember. Mikor a nő, ki nagyon szeretne gyermeket, mikor  már mindene megvan ahhoz, hogy képes legyen gondoskodni is róla, mikor szerető férje van, egyszerűen nem tudja kihordani a magzatát.

Miért gondolom, hogy mások élete, kérése fontosabb nálam? Hol a határa az önzésnek, és az odaadásnak? 

Sok gondolat, állandó cselekedni akarás, indulatosság, könnyű ítélkezés, erős igazságérzet, és természetesen megsértődés. Persze mindenki tudja, hogy ez az egónk, de mégis hogyan veszel rá valakit arra, hogy lassuljon, finomodjon, lássa a többieket is, de úgy igazából észre vegyen másokat is saját magán kívül? 

Sokunkban van megfelelési kényszer. És sokunkban az énképünk átalakul egy vágyott, illetve egy mások által elvártnak gondolt hamis képpé. Lassan vagy   meghasadunk, vagy elfelejtjük kik is voltunk valójában.

Egy gyerekről nem mondhatod, hogy „hozott valamit”. Valamit, ami korábban ilyenné tette. Olyanná, hogy nem hall meg téged, nem tudsz sehogyan befolyással lenni rá, egyik pillanatban angyal, másikban ördög.