Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek.

2020 márc 30.
Ha másokon nevetsz, az nem jó, mert kerülöd magadat.
Ha magadon nevetsz, az jobb, mert mered látni a félelmeid.
Ha magadon nevetsz úgy, hogy közben szeretettel meg is simogatod magad, mint a saját gyermekedet, az jó, mert akkor csupán egy lépésre vagy attól, hogy mindenkire így tekints.
Pár ötlet, hogy ki hogyan várhatja ennek az őrületnek a végét:
Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek.

Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek. Már a szakáll fazonőröm is csak gumikesztyűben hajlandó hozzámérni, amiről köztudott, hogy attól begyulladnak a szőrtüszőim. Egyszerűen nem megy ez a sivár élet. Még  a kedvenc konditermembe sem mehetek le, most hol fogom stírölni a lányokat? A világvége előtt beszereztem az új poromat is, de nem merem gyúrás nélkül falni, mert azt mondták a bicepszpadnál, hogy attól megnő a lábam. És akkor nem fogom tudni hordani a nemrégen rendelt Luca Boticselli boka surcimat. Most is csak pár szelfit tudok róla csinálni, mert a kijárásomat is pár lépésre korlátozták. Szörnyű ez a világ…

Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek. Már a futárral hozatott virágok is elfogynak lassan, amiknek szirmukat naponta tépkedtem eddig visszaszámolásként. Soha nem gondoltam volna, hogy megunom a készülődést. Képzeletemben tegnap már ötször elkéstem egy újabb taliról. Borzalmas úgy három órát kifesteni magam, hogy tudom, nem is megyek sehová, és kezdhetem újra az egészet. Miért lettem ilyen fantáziával megáldva? Még szerencse hogy a csajszikkal ezt mind meg tudjuk telcsin beszélni. Ahhhh….. de hiába próbáltam megmutatni nekik a legújabb svarovszki köves telcsi tokom, egyszerűen nem tudtam egyszerre beszélni és úgy állni a tükör előtt, hogy maguktól észrevegyék. Most ezt komolyan nekem kell mondani nekik…?!

Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek. Jó ez a home-office, meg klassz a családdal megint biciklizni egyet, de igazán mennék már a BéMvével is. Persze egyedül. Még szerencse hogy nincsen kertünk, a végén még kapálnom is kéne tavasszal. Vagy lehet, hogy akkor az ágakat fűrészelik? Mindegy…. olcsó most a 100as benya a gépbe, jó lenne parkettázni egyet. Még szerencse, hogy van garázsunk. Azért lassan kezdem már unni, hogy harmadik hete polírozom a nyári felniket, és ezekkel az átkozott gumisokkal nem tudok időpontot megbeszélni. Egyszerűen nem értik mit mondok a telefonba a maszkon át.

Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek. Örülök, hogy együtt vagyunk, a kislányommal is élvezet tanulni, de hiányzik a futás. Ott olyan szép zöldellő fákat lehet látni a konditerem ablakain kívül. Különben is sok dolgom lenne, ha ez a rengeteg tanulás hagyna időt arra, hogy kiszanáljam a régi cuccokat. Hová fogom pakolni pár hét múlva az újakat? Húúúú….. rengeteg helyre el kell majd mennem, addigra biztosan mindenhol lesz akciós vásár. Szólok a lányoknak, hogy rakjanak mindent félre, mert vadászni megyünk. Kár, hogy nem bírom őket felhívni, ez a gumikesztyű mindig mellé tárcsáz.

Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek.  Tetszik, hogy fiammal végre együtt tevékenykedünk, még ha furán állt is a kezében a kalapács. Valakinek el kéne neki mondania, hogy a facsavart nem beütni kell, és jó lenne ha ő is megszólalna, mikor beszélgetünk. Na mindegy… amúgy is állandóan a telefonját buzerálja. Jobb is így, úgy sem érti senki, hogy legszívesebben a munkahelyemen lennék. Ott legalább hallgatnak rám, illetve jogosan hallgatnak, mikor beszélek. Kéne a lakásban egy csendes zug, hogy végre egyedül lehessek a gondolataimmal. Most a Béemvét cseréljem le inkább, vagy vegyek mellé egy terepjárót? Jajj…. de nehéz. A terepjáró asszem’ jobb lesz, mert akkor más érzés lesz ülni a reggeli dugóban néha.

Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek. Persze végre együtt vagyunk mindannyian, és családanyának érezhetem magam. Mindig is szerettem volna „tyúkanyó” lenni, mint az anyám volt. Rengeteg jó dolog volt abban. Na… hogyan is gondoskodjam róluk…? Asszem’ rendelek egy pizzát. Az sokkal gyorsabb, és akkor végre lesz időm nyugodtan felkenni a ránctalanító krémet. Szeretném végre kipróbálni ezt a nemrégiben szerzett laszteksz futócuccot is. De hogyha most nem mehet ki senki az utcára, ki fogja látni rajtam? Még szerencse, hogy narancssárga lett az edzőcipőm, mert ha elég gyorsan mozgatom a lábam, akkor nem lehet nem ide nézni.

***

Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek. És visszaálljon minden a régi kerékvágásba. NE lássam az embereket újra elmenni egymás mellett, újra a megszokásaiknak élni, újra fogyasztani, autózni, vásárolni, hogy NE lássam őket megint nem gondolni arra, hogy miért is élnek. Lefutni ugyanazokat a köröket, mikor többet akarnak az épp elérteknél, mikor versenyeznek egymással a fontosabbnál fontosabb dolgokért, mikor nem tudják mi az elég. Hogy meglássák végre az igazi értékeket, amik azok a ritka pillanatok, mikor megállnak a saját elméjükben és hagyják, hogy a szívük vezesse őket. Naív vagyok…? Lehet…. de ez még mindig jobb, mint félni attól, hogy nem látom a jövőmet.

 

Címkék: Blog

Komment

Kommenteléshez be kell lépni.