csakrák

Csakrák kicsit másképp - Második fejezet.

szakrális csakra

2018 szept 30.

Talán a gyökér csakra az egyetlen, ahol még nem jelentkeznek azok a gondolataink, vagy emberi szemszögből nézve szándékaink, amik árthatnak másoknak. Mert ahogy feljebb kúszok a köldök magasságába, már olyanokról kell beszélnem, amikhez már tudatos, és egyben nem kellemes érzések társulnak.

Csakrák kicsit másképp - Második fejezet.

Szakrális csakra. Nem tudom miért hívják így. Számomra ez csupán fájdalmat jelent. Ezt a területet igazán nem szeretem, mert ez akkor van, ha rossz érzése van valakinek. Sajnos ez nemcsak a közeli szeretteim, hanem tágabb körből is érezhető. A bal oldal akkor szúr, sőt volt olyan, amikor egy kést forgattak bennem, ha a felém irányuló érzelem alapja a félelem. Ennél rosszabb már csak a jobb oldal, mert itt nem érzelem, hanem értelem dominál, általában maszkulin jellegű rosszakarat. Még ha nem is mondhatom, hogy tudatos ártó szándék, de olyan ösztönök, amik rombolnak. Pontosabban kell fogalmaznom, mert nem minden esetben rosszak az indokok. Csupán én nem szeretem, amikor a félelem irányítja tetteimet. És nem csak tetteimet, de eggyel visszább lépve a szándékaimat, sőt gondolataimat is. Sokkal találóbb név lenne erre a csakrára, hogy a félelem csakrája. Fél-elem. A fél elemem a félelem. 

Nem is vagyunk tisztában azzal, hogy mikor félünk. Azt kell mondanom, hogy szinte bármikor. Bármikor, amikor elkülönülve gondolunk magunkra, és úgy érezzük valamit meg kell tennünk. Lehet ez a munkahelyen, ha féltjük az állásunkat, mert például épp valaki jobban csinálja mint mi. Lehet otthon a családban, mikor gyermekünkben tudattalanul éljük meg a saját korábbról hozott félelmeinket, és túlöltöztetjük a kincset, túlbeszéljük a fejét, túlsportoljuk vagy túltanultatjuk a jövőjét. De nem csak gyerekről lehet szó, hanem a szülőről, kinek bizonyítani akarunk, a párunk, kit beburkolunk, vagy belekapaszkodunk, esetleg elvesztésétől rettegünk. Rettegünk és nem engedjük önállóan még levegőt sem venni, túlgondoskodunk róla, vagy máshonnan nézve mindenkit legszívesebben lecsapnánk ki csak rámosolyog. Hozunk valamit valahonnan, ami nekünk ösztönös, tudattalan, és nap mint nap irányítja szinte minden cselekedetünket. Mindezt addig tudjuk csinálni, amíg meg nem állít valami. Lehet, hogy sosem lesz ilyen, és békében leélhetjük életünket a „fóbiánkkal”, de lehet, hogy egy külső esemény, esetleg pont az, amitől rettegtünk rákényszerít arra, hogy abbahagyjuk. Talán, még ha fájdalmas is szembesülni vele, ez a jobbik eset. Mert a rosszabbik, ha saját testünk jelez. Először finoman, egy enyhe nyilallással, vagy többel, később erősebben és sűrűbben jelentkezve, végül elváltozással. Persze ilyenkor ki hamarabb, ki később szed majd valamit rá, esetleg kivizsgáltatja, később megműtteti. Így is megoldható, de úgy talán jobb lenne, ha megérteni, hogy „miért…?”.

Félek, vagy féltek valakit. Miért…? Mi az, ami irányítja a tetteimet, megacélozza az akaratomat, fokuszálja a gondolataimat, hogy például elkerülhessek valamit. Valakiben jobban, valakiben kevésbé dolgoznak azok a területek, amik előre gondolkoznak, terveznek, vagy szerveznek, hogy megelőzzenek egy esetleges bajt. Rengeteg példát láthatunk arra, hogy akár egy egyén, vagy egy emberi csoport, sőt egy nemzet „megelőző csapást mér” valaki másra. Ugyanazt cselekedjük családon belül, vagy közvetlen környezetünkben, az utcánkban, az országunkban. Félünk és ezért előre cselekszünk. Megelőzünk. Ennek kellene határt szabnunk, felismernünk saját magunkban azokat az állati világból, illetve a testünk által hozott jellemzőinket, amiken felül akarunk emelkedni. Tudatosan oda kell figyelnünk arra, hogy mit miért teszünk. És ha testünk jelez, ha alhasunk, vagy köldökünk magasságában szúr, nyilall, hasít, akkor megállunk és visszafejtjük a gondolatainkat, esetleg a szándékainkat, tetteinket addig, hogy felismerjük benne az ősi, ösztönös félelmet. Lehet, hogy éveket kell visszamenőleg elemeznünk, megértenünk. Ez egy nagyon nehéz feladat. Mert olyanokat kell észrevennünk, amik létezéséről még csak nem is tudtunk. És ha ezekről bárkitől kérdezünk, vagy szeretteinktől segítséget kérünk, olyan dolgokat kell jó eséllyel meghallgatnunk, amik nagyon érzékenyen fognak érinteni. Ezerrel fogunk tagadni, ellentmondani, megcáfolni. A legmélyebb bugyrainkban fogunk vájkálni. Mindenki döntse el, hogy felvállalja-e egyáltalán ezt, vagy inkább viseli a fájdalmakat. Lehet, hogy inkább úgy döntünk, inkább egy gyors, fájdalommentes műtét, mint a nyers tükörkép.

„mára zárul Miki mókatára…”

Címkék: blog

Komment

Kommenteléshez be kell lépni.