csakrák

Csakrák kicsit másképp - Ötödik fejezet.

torok, homlok, korona csakra

2018 szept 28.

A homlok csakra, vagy másképpen a harmadik szem nálam nem egy "másik" világra nyit kaput. A korona csakra pedig, mégha oly sokféleképpen is szokott jelezni, egyelőre egyetlen dolgot engedett azonosítani.

Csakrák kicsit másképp - Ötödik fejezet.

A szívről még sokat tudtam írni, de innentől már rövidre lesz fogva. Talán azért, mert itt még sokat kell tapasztalnom.

A torok csakra ritkán, de akkor annál erősebben szokott jelentkezni. Elszorul, feszül. Ez akkor van, ha valaki valamit nagyon szeretne elmondani.

Ha erős egy szív csakra hatás, ha az a korábban említett szellő nagyon átjár, akkor az egészen a torokig fel tud kúszni. Volt olyan érzet, mikor ezt szép folyamatosan időben eltolódva tudtam megkülönböztetni. Elindult egy érzet a szív csakra baloldalon, sejtve honnan jöhetett átengedtem magamon, mire szétterjedt az egész tüdőben, lassan fókuszálódott középen, és elindult felfelé. Megérkezve a torokba azt összeszorította, szinte mondani akart valamit. 

A homlok csakra. Homlokom legtöbbször közepe, de sokszor eltolódik akár oldalra, akár az orr "mögé".  Általában nyom, feszül, bizsereg középen. Ekkor rám gondol valaki. Sőt ha gondolatban beszél hozzám, akkor „jár a szája” a homlokomon :-). Ez a csakra is kellemes. 

Végül a fejtető. A korona csakra kapcsán egyet tudtam azonosítani. Az imádkozást.

Alapvetően hasonlóan vagyunk felépítve, de biztos vagyok benne, hogy nagyon különbözünk. Amit én eddig tapasztalhattam, az csupán pár százalékot tehet ki a csakrák hatalmas területének. Az egész rendszer, a mondanivalója, a szerepe, mindaz a segítség, amit meg tud adni nekünk, ennél sokkal több. Ezért is érdekelne nagyon, hogy ki mit tapasztalt eddig, mit ismert fel. És akkor még csak a saját testünk határáig értünk. Az elején írtam, hogy minden, ami körbevesz minket, a saját elménket tükrözi. Ha felfigyelünk az összefüggésekre, a „véletlenekre”, akkor időben egyre korábban rá tudunk jönni, hogy mit is üzenünk magunknak. És előbb utóbb oda is eljutunk, mikor már nem kell keserűeket tapasztalnunk ahhoz, hogy tudjuk, merre kell haladnunk.

Amikor pedig utunk végére érünk, már csak vidáman visszakiáltunk: „… eljövök még hozzátok, viszontlátásra pajtások…”

 

Ha neked is van hasonló tapasztalatod, kérlek oszd meg.

Címkék: blog

Komment

Kommenteléshez be kell lépni.