Hullámlovaglás

2020 ápr 10.

Hullámlovasok. Sosem álltam deszkán, de mindig csodáltam azok bátorságát, akik a tajték előtt pár méterre őrült robogással próbálják legyorsulni a mögöttük zúduló sok tonna vizet. Az biztos ám, hogy jó érzés lehet a hullámok hátán lovagolni, és az is biztos, hogy jobb, mint életem hullámait minduntalan megélni. 

Hullámlovaglás

Főleg, mikor nem tanulok az előző száguldásból, mikor nem tudom mi miért volt. Amikor fent vagyok, általában nem gondolok arra, hogy milyen volt korábban lent. Csak azt tudom, hogy nagyon jó érzés fent lenni. Szó szerint elfelejtem, hogy egyáltalán miért voltam lent, hogy mit éreztem akkor. Ott a magasban akkor semmi másra nem gondolok, hisz messze látok, és úgy érzem enyém a mindenség. Látom az egymás mögött tornyosuló sok-sok hullámot egészen a világ végéig, és ez akkor nekem egyáltalán nem tűnik akadálynak. A felső holtponton szinte megáll és elcsendesül minden, ha akarom akár az örökkévalóságot is megélhetem. DE ahelyett, hogy tényleg örülnék a pillanatnak, hogy tudatában lennék magamnak, hogy elgondolkoznék azon, milyen jó is lenni, és felismerném végre, hogy LÉTEZEM, már tudom, hogy mindjárt indulok. Mert sajnos mindig előre tekintek. Mert várom az eseményeket, amikről persze akkor azt hiszem, hogy örökké tartó csupa jó dolog lesz. Utólag mennyire sajnálom mindig, hogy nem rögzítem ezt az állapotot, a SEMMIT, amikor nem létezik más, csak az időtlen én. Elrontom, és már indulok is lefelé. Belém villanhat, hogy „JAJ! Meghalok…?!”. De ekkor már nincs idő gondolkodni, száguldok is. Hallom a hullám tarajának zúgását mögöttem, érzem a gyorsulás magával ragadó érzését, szinte pillanatok alatt felpörög minden. A torkomban dobog a szívem, és csak robogok a mélység felé. „TÚLÉLEM?!” Nem számít. Úgy érzem ez az a pillanat, amiért jó élni. DE már megint előre gondolkodok, tudom, hogy mindjárt vége, és jöhet akár egy rám boruló, maga alá gyűrő ellenállhatatlan erő is, de lehet a diadal érzése is, hogy „MEGINT GYŐZTEM!”.

És Igen… most is túléltem. És amint elillan az adrenalin a véremből, és megnyugszik minden körülöttem, elönt a szomorúság. Már megint lent vagyok. Nem látok semmit. Előttem és mögöttem hullámok, talán még félek is, mert fenyegetően, szinte azt lesik, hogy mikor zúdulhatnak rám. Ott van még bennem a pezsgés emléke, de hogy milyen volt fent lenni, már rég elfelejtettem. Kiégette a száguldás. Megint előre gondolok, és elkezdem keresni azt a következő hullámot, ami rám várhat. ÉS megint nem tanulok, csak most nem a boldogságtól vakon felejtek el mindent, hanem a rám törő elkeseredettségtől leszek buta. A nagy keresgélésben talán meg is láthatom a leendő hullámomat, de ekkor meg el nem tudom képzelni, hogy arra én valaha is fel fogok tudni kapaszkodni. Hiszen lent vagyok, lentről nézek felfelé. Most csak a remény él bennem, hogy ez úgyis elmúlik, hogy lesz ennél jobb is. Talán az az a hullám, amit ott messze látok, ami újra a csúcsra visz majd, hogy újra királynak érezzem magam, hogy újra enyém legyen a mindenség.

Nem tudom mit utálok jobban. Azt, hogy a csúcson nem tudok tanulni, vagy az állandó hullámzást. ÉS azt sem tudom mit szeretek jobban. Az örökkévalóság pillanatát, vagy a száguldás örömét. Az örökkévalóság pillanata talán jobb, de képtelen vagyok az időből kilépni, hisz az elme nem tud nélküle létezni. Nem tud az időtlenségben maradni, mert mindig valamihez képest kell gondolkodnia. Ezt talán el is tudom fogadni. Hát akkor marad a hullámzás? A várva várt lejtő? Nem lehetne végre egyszer az, hogy amikor a legjobban érzem magam megállok belül? Hogy akkor végre eszembe jut visszanézni a mögöttem lévő hullámvölgyre és az onnan felkapaszkodó útra? Hogy ott és akkor, mikor lent voltam hogyan vágyakoztam ide fentre? És leginkább arra, ami lehetővé tette, hogy abból a kétségbeejtő helyzetből feljuthassak ide? Persze mindig emlékezem, így egy picit mindig ügyesebben kapaszkodok felfelé. Ezek a hullámok talán nem is egyformák.  Olyan mintha minden kicsit emelkedne. A hullámvölgy is feljebb van, és a hullám teteje is magasabbra visz. De azért nem bánnám, ha emberi megvalósulásom egy cseppet hatékonyabb lenne. 

Címkék: Blog

Komment

Kommenteléshez be kell lépni.