Játék az élet

2020 aug 27.

Itt van az ősz, itt van újra, s szép mint mindig én nekem. De valójában sosem szerettem :-).

Játék az élet

Nekem mindig nehezek az őszi hónapok, mindig valami elszámolás van ilyenkor. Egy számadás, ami ha tetszik ha nem végig lapozza az adott évben megtett utamat. Most erősen érzem, hogy itt a számonkérés ideje. Ha körbe tekintek, ez az év sokunknak hozott változásokat. Ki lettek kaparva azok a temetett, és régóta cipelt dolgaink, amikről nem akartunk tudni. Most lesz majdnem három hónap, minek végére kendőzetlenül szembesülünk páran mindazzal, amit erre az életre megoldandó feladatul hoztunk. Védekezni már nem lehet, elkerülni pedig lehetetlen. Erre itt volt az elmúlt nyolc hónap. Játék ez a javából. Olyan ez, mint a gyerekkori ugróiskola. Jó eséllyel életeim játékában már beletaláltam a kővel nem egyszer a megfelelő kockába, végig is ugráltam az adott figurát, talán már a „9”-est is megcéloztam valamikor, lehet bele is trafáltam, de hogy ebben az életben, és azon belül ebben az évben, itt és most egy lábon, vagy forogva kell trappolnom, az biztos. Szemlélet váltás….? Dimenzió váltás…? Ezen már túl vagyunk. Most eldől, hogy mit írok be a nagy könyvbe.

Címkék: Blog

Komment

Kommenteléshez be kell lépni.