Létszemlélet váltás vagy harmadik világháború
Sokszor elgondolkozom azon, hogy az 1930-as évek elején vajon tudták-e az emberek, hogy teljes sebességgel robognak egy újabb pusztító világháború felé. Biztos voltak páran, de ők kevésnek gondolták magukat. Hisz egy fecske nem csinál nyarat. De kettő se....
Látniuk kellett, hogy milyen ideológiák törnek fel, hogy az első világháború nemhogy megoldotta a problémákat, hanem még több aknát helyezett el, hogy a gazdasági világválság szétrobbantott egy addigi egyensúlyt. Most vajon látjuk-e, hogy mi felé robogunk, vagy ugyanúgy üldögélünk megszokott világunkban, mint ők is próbálták akkor tenni? Nekünk is van számtalan jelünk arra vonatkozóan, hogy valami már nagyon nem működik helyesen.
- Itt van nekünk az utóbbi, lassan 5 évben a kiberháború. Tudjuk jól, hogy jelentős erőforrásokkal rendelkező informatikai csoportok akár a mi gépünket, akár egy nagy cég teljes adatbázisát, és akár egy várost is képesek megbénítani. Látjuk, hogy milyen mértékben szólhatnak bele egy ország vezetésének választásba is. Most már nyílt titok, hogy minden nagyhatalom támadja a másikat, a szó szoros értelemben véve háborút vívnak egymás ellen.
- Itt vannak az időjárással vívott csatáink. Persze ezek messze vannak, de azért a médiának köszönhetően ízelítőt kaphatunk abból, hogy a tűz mire képes. Szerencsére a mi országunkban nem fordult még elő ilyen, és remélem nem is fog.
- Vagy itt van az egyik legújabb háború, amit az olajkitermelők vívnak. Mondhatjuk, hogy ez egyrészt messze van tőlünk, másrészt milyen jó ez az olcsó benzinár, de biztosak lehetünk abban, hogy az olajat birtokló nagyhatalmak nem fognak egymásnak esni? Hogy az oroszok által alá nem írt egyezmény a szaudiakkal nem egy harmadik felet akar tönkretenni? És az a harmadik fél nem véletlenül a világ döbbenetesen erős és érdekeit leginkább érvényesítő USA?
- Végül a háború, amit az életünkért vívunk. Ez már jó közel van hozzánk, de még mindig nem érezzük igazán a súlyát. Igen, a korona vírus. Azt tudjuk, hogy valószínűleg elkapjuk, és reméljük, hogy túléljük, de belegondoltunk abba, hogy a világ gazdaságainak lefagyasztása milyen középtávú problémákat fog felvetni? Hogy esetleg egy nagyhatalom, aki veszélyben érzi eddigi gazdasági dominanciáját mit fog annak érdekében tenni, hogy ne veszítsen?
Nem akarok senkit sem ijesztgetni, mert hiszem, hogy minden problémánk, minden, amit félelemként élünk meg az a saját belső világunkból fakad. Azzal viszont, hogy homokba dugjuk a fejünket, a legrosszabbat tesszük. Ezért lennék igazán kíváncsi arra, hogy ott akkor a 30-as években hogyan élték meg a mindennapokat az emberek. Valószínűleg ők is hordták a legújabb divatot, igyekeztek a legjobb kávézókba járni, esetleg el akartak menni nyaralni, ha még nem is egy tengerpartra, de a Balatonra biztosan. Meg voltak a napi céljaik, tudták mit akarnak elérni, tervezték a jövőjüket, nevelték a gyerekeiket, igyekeztek boldogok lenni. És jó eséllyel kizárni mindent az életükből, ami rossz érzéseket okozhattak nekik. Nekünk most még itt van a kezünkben a lehetőség, hogy változtassunk. Nem kéne mást tennünk, mint megvizsgálni a mindennapi életünket, felismerni a kényelmi szokásainkat, a terveink, céljaink vágyaink helytállóságát. Nekünk ez most sokkal könnyebb, mint azoknak, akik 90 éve voltak felnőttek. Ugyanis nekünk most rendelkezésünkre áll minden tudás ahhoz, hogy megfelelőre formáljuk át magunkat. Elcsépelt dolgokat tudok megint csak mondani. De hogyha ezeket senki nem hallja meg, ha nem gondolkozik el rajta, akkor (ne legyen igazam!), nagyon megbánhatjuk akár már egy éven belül is azt, hogy nem léptünk fel magunkért. És hogy mik ezek? Kezdem a háborúk sorrendjében.
- Azért választunk vezetőket, mert nem vagyunk képesek önállóan élni. Nem vagyunk képesek szabályok, törvények, előírások nélkül békében egymás mellett élni. Ezért megválasztunk embereket, akik helyettünk döntenek. Elhiszünk mindent, amik ezek az emberek állítanak magukról, az elveikről, szándékaikról. De nem kéne saját magunkból kiindulni? Hisz mi sem vagyunk rest, egy kis hazugságért a szomszédba menni, ha az érdekeink úgy diktálják. ÉRDEK! Igen, ez egy nagyon rossz tulajdonságunk. Önzőn, saját érdekeinket látva élünk minden pillanatban. Ezt ki is használják vezetőink, és ügyesen a félelmeinkre alapozva beszélnek. Mit kell tenni? A LEGNEHEZEBBET! Mondj le arról, hogy valaha is többed lesz, mint most. Mondj le arról, hogy attól vagy biztonságban, ha felhalmozol valamit. Mondj le arról, hogy neked itt az anyagi világban érvényesülnöd kell. Mert ha ezt mindenki megteszi, akkor nem lesz szükség olyanokra, akik helyettünk döntenek. Hisz nem akarsz többet, nem akarsz több lenni, egyszerűen NEM AKARSZ. Naív gondolat? Így van! DE ha belegondolsz, hogy nem a pénzzel fognak téged mérni, hanem azzal, hogy miként bánsz másokkal, és ahogyan te bánsz a többiekkel, úgy bánnak veled is, akkor már csak egyet kell tenned. MINDIG ÚGY CSELEKEDJ, AHOGY A TÖBBIEKTŐL IS ELVÁROD, HOGY VELED CSELEKEDJENEK. Ismerős? Persze nem kell ilyen „naív gondolatok” mentén élni, nyugodtan folytatható az, ami most van. Lesznek továbbra is vezetőink, akik nem olyanok, mint te, hogy többre vágynak, így nem fordulhat elő, hogy előbb utóbb kiber hadsereget verbuválnak azért, hogy manipulálják, amit olvasol, amit tudhatsz róluk, így nem fordulhat elő az sem, hogy olyan embert választasz meg a világ legerősebb országának vezetőjévé, akiről egyszerűen nem is érted, hogy miként tud együtt élni a saját zavaros gondolataival.
- Csata a bolygónkkal. Hát erről aztán tényleg elcsépelt szavaim vannak csak. Valójában nem értek sem az időjáráshoz, sem a fogyasztói társadalom jóléti megközelítéséhez, sem ahhoz, hogy mi, mint emberiség elég jelentősek vagyunk-e már ahhoz, hogy tényleg hazavágjuk ezt a bolygót. Én azt tudom, hogy amikor kint vagyok a természetben, és ezek most nem a népszerű turista útvonalak, hanem egyszerűen ki valahová egy megye határba, akkor NEM TUDOK 100 MÉTERT MEGTENNI ÚGY, HOGY NE LÁSSAK A BOKROK ALJÁBA BEDOBÁLT SZEMETET. Rengeteg palackot, műanyag zacskót, sőt sok helyen WC csészéket, mosdókat, és ki tudja milyen gyanúsan erjedő színes löttyöket. ÉS igen, mi azzal, hogy kényelmi életünkben mindent el akarunk érni, és nem elégszünk meg azzal, amit a környezetünkben lévő természet ad nekünk, MI TESSZÜK EZT. Persze senki nem szokott ilyeneket eldobálni, de amiket mi a szabályok szerint hajítunk a szemétbe szerintetek hová kerül? Nem lehet, hogy szépen felpakolják valahová, aztán útközben „véletlenül” leesik a szállítóról? Legyen az teherautó, vonat, konténer hajó? JA..??!! Nekünk nincs is tengerünk. Szóval jó messze esik le valaki mások szemete útban India, vagy Kína felé. Semmi közöm hozzá. De akkor, amikor minden nap meg tudom venni a délamerikai narancsot, az ecuadori banánt, a spanyol kiwit és a mit-tudom-én milyen egyéb egzotikus gyümölcsöket? Vagy egy csettintés, és érkezik a legújabb kütyü, amit csak egy hónapig fogok használni, vagy legdivatosabb ruhadarab, amit csak egyszer fogok felvenni, mert utána uncsi lesz? Biztos minden dolgunkat félévente cserélni kell? Mert ha nem, akkor az a rengeteg csomagolóanyag, szállítási üzemanyag, pláza és hipermarket energia, majd a kukába hajítás, vagy bokorba dobás sem lenne. Belegondoltál már abba, hogy kényelmes, fogyasztói életed mekkora része felesleges? Mert ha nem, akkor ez a távoli háború előbb utóbb téged is el fog érni.
- Olajháború. Hát ez aztán végképp nem a mi dolgunk. Hisz nincs olajkutunk, és különben is nem tudunk hatással lenni az árakra. Ez az egész addig igaz, amíg nincs autód. Vagy nem vásárolsz felesleges dolgokat, főleg ha azokat neked házhoz szállítják. Mert ha esetleg bármelyik is igaz rád, akkor te is hatással vagy arra, hogy most éppen valamelyik ország félve attól, hogy elveszti a saját olajkitermelőit (akik amúgy súlyos természet károsítással termelik ki igen drágán a palaolajat), nemsokára bedönti egy másik ország gazdaságát. Majd hallani fogjuk, hogy ott sértették az emberi jogokat, vagy titkos fegyvereik vannak, de lehet, hogy elég lesz annyi, hogy mindenkinek megtiltják, hogy azokkal kereskedjen. És persze akkor az a másik ország puszta védekezésből megelőző csapást mér rájuk. Itt sem fog kelleni bomba, elég a kiber hadsereg. Hogy az közben hazavágja a mi rendszerinket is? Járulékos veszteség. Hogy itt mit tudsz tenni? Megtanulsz biciklizni. Legalább a sarki boltig. Mert ha nem hipermarketet használsz, hanem az amúgy is szomszédban lakó és amúgy is ismerős boltját, akkor biztos leszek abban hogy nem fog kelleni semmi féle multi-gazdaság korlátozó, vagy nyereség csökkentő adó, hisz a boltosok is meg tudnak élni. A pénzt meg nem talicskázzák ki az országból. Lényeg, hogy kezd azzal, átgondolod, hogyan tudsz másoknak segíteni. És persze hogyan tudod csökkenteni az autózásodat. Esetleg a szomszéd is arra megy, amerre te szoktál. Mittomén’. Egy biztos, ha nem változtatunk az életmódunkon, ezek tényleg ránk robbantják a világot.
- És megérkeztünk a legújabb háborúhoz. Ami persze nem jelenti azt, hogy ez az utolsó háború lesz. Mert ha az lenne, akkor nekünk kampec. Ha nem az, és mi továbbra is homokba dugjuk a fejünket, akkor nem csak attól kell félnünk, hogy egy kínai denevér meglovagol egy másik tobzoskát. Ez most csak azért van, hogy végre megijedjünk. És aki hajlandó elgondolkozni, MÉGHOZZÁ A SAJÁT ÉLETÉN, aki elég bátor ahhoz, hogy magában keresse a hibát, és képes arra, hogy másképp álljon a világhoz, mindenkihez és mindenhez, szóval aki létszemléletet vált, az megszabadulhat a háborúk fenyegetéseitől. Ugyanis ha rájövünk végre arra, hogy másképp tekintsünk magunkra, felfogjuk végre, hogy minden bennünk, belül zajlik, akkor megállnak a saját háborúink.
Persze erre is rá lehet mondani, hogy egy fecske nem csinál nyarat. És ez így is van, mert lassan tényleg már csak egy fecske marad. És az tényleg nem lesz képes semmire! Annak ellenére, hogy minden tudás birtokában volt, méghozzá időben. Abban az időben, mikor még sok fecske repült az égen.
Javaslom, hogy mindenki, aki szereti a fecskéket jó alaposan gondolja át a saját életét. Milyen érzelmek bújnak meg benne.
Elégedetlenség bárki vagy bármi iránt. Ottan bújik meg benne a hibás igazságérzet.
Irigység, többre vágyás. Esetleg van benne önzőség?
Félelem. Fél, hogy legyőzik, hogy elveszít valamit, vagy épp nem tud megszerezni valamit.
Komment