Mese a gólyáról

2020 márc 31.

Egyszer született egy gólya, aki semmiben nem különbözött a többi gólyától.

Mese a gólyáról

Az egyszerűség kedvéért hívjuk Gézának. Tisztelettel kopogtatott, mielőtt ki akart jönni. Őt is ugyanúgy hagyták szerető szülei, hogy megküzdjön a világra jöttéért, ha már úgy döntött gólyaként akar megvalósulni. Anyu és apu szenvedni is mindig hagyták, mert jól tudták, hogy nehéz élet vár rá. Hisz fél év múlva indulnak haza, ahhoz pedig erősnek kell lennie. Géza gyorsan cseperedett, és szerető szülei odaadóan gondoskodtak róla. Géza szeretett a fészekben üldögélni, mert innen sok mindent láthatott. Megfigyelte, hogy azok az alatta mászkáló, zajos tollfejűek milyen szorgalmasan élik az életüket. Mindig mennek valahová, van hogy szárnyuk alatt cipelnek valamit, és különböző tollruhákat viselnek. Mindig csinálnak valami fontosat. Meg is kérdezte kik ők.

-Szárnytalan angyalok azok, és ne bízz bennük, mert sokszor bántottak minket. - mondta apu.

Aztán eljött az ideje az első szárny próbálgatásnak, így el is feledkezett róluk. Anyu és apu ekkor nagyon szigorú lett. Vége lett a gondtalan gyerekkornak. Géza annak ellenére, hogy nem értette miért ez a nagy változás, könnyedén megtanult repülni. Szülei igazán büszkék voltak rá. Aztán felmerült benne az első kérdés:

-Miért lettetek ilyen szigorúak? Miért csinálunk feladatot abból, amit élvezni is lehet?

-Mert hamarosan indulunk haza.

-De hát itt születtem, nekem ez a haza.

-De a mi életünkben mindig elindulunk haza.

-Miért jó az?

-Egyáltalán nem jó, de ez a dolgunk.

-De miért…?

-Mert mindig így élünk, és a szüleink is mindig így éltek.

-És mi történik az úton velünk?

-Sokat repülünk. Nagyon sokat. Van, hogy viharba kerülünk, ahol sokan odavesznek. Sok helyen lőnek is ránk, ahol megint veszélyben vagyunk. De aki jól csinálja, az megérkezik haza. Ezért kell erősnek lenned.

-Milyen az a haza?

-Olyan mint itt, csak melegebb van.

-Itt miért nincsen meleg?

-Nem tudom, de innen mindig elmegyünk.

-És aki itt marad?

Na ekkor fogyott el a türelme apunak, és egy atyai tollas pofonnal csendre intette Gézát. Géza a következő napokon boldogan repdesett a fészek és a közeli tó között. De a kérdés csak nem hagyta békén, hogy minek elmenni, ha itt ugyanolyan. Minek menni, ha nagyon el fog fáradni. Sőt lehet megsérül, vagy akár meg is hal. Sok ott a veszély. Ezért újra feltette kérdését, de most már anyunak.

-Miért kell menni, ha ugyanilyen itt is?

-Mert ez a szokás. – felelte anyu.

-De te tudod miért?

-Mindig ezt csináljuk, ne kérdezz olyat, amire nincsen válasz.

Géza továbbra sem értette az egészet. Biztos volt benne, hogy ezt mindig így csinálták, így is van rendjén, de azért ott volt benne a kétely, hogy biztosan szenvedni kell? Meg is kérdezte.

-Ez nem szenvedés, ezt így szoktuk meg – válaszolta apu.

-De azt mondtad nagyon elfáradunk, hogy félünk a vihartól, és lehet meg kell halnunk.

-Ez nem félelem, ez az élet rendje.

-De én emlékszem, hogy megváltoztatok, mikor repülnöm kellett kezdeni.

-Az nem félelem volt, hanem féltés.

-Mi a különbség?

-Azért élünk, hogy vigyázzunk rád, hogy felneveljünk  a nagy útra.

-Nem azért élünk, mert szeretjük az életet? Mert jól esik repülni, halat és békát enni, kelepelni, gyermeket gondozni, élvezni az életet?

-Nem. Azért élünk, mert rengeteg kötelességünk van. A halat meg kell fogni. Repülni is kell, hogy eljussunk a tóig. Kelepelni pedig azért kell, mert ezzel mutatjuk a többieknek, hogy elég erősek vagyunk.

-Akkor miért élünk?

-Most már elég legyen az értetlenkedésből. Azért élünk, hogy elvégezzük a feladatainkat.

-És nem szeretünk élni?

-Dehogynem szeretünk! Majd ha megérkezünk haza, akkor megpihenünk, és örülünk.

-Itt nem tudunk örülni? És ott nem fogunk készülődni, hogy ide visszajöjjünk?

-Dehogynem.

-Akkor ott meddig fogunk örülni?

-Amíg el nem kezdjük ott az életünket.

-Ott mi az életünk?

- Megküzdünk a táplálékért, mert ott kevesebb van.

Sok idő telt el azóta, hogy Géza először kirepült a fészekből. És már értette a lényeget. Megszületünk, boldogan üldögélünk a fészekben, majd elkezdődik az élet. Erősödünk, mert kell, repülni tanulunk, mert kell, hisz a nagy út az élet értelme. Mert ott válik el, hogy ki az igazi gólya. Aki túléli! Majd megérkezünk, pihenünk egyet, és elkezdünk megint élni. Készülünk a költözésre, mert erősnek kell lenni. A megszokásaink azok, amik segítenek túlélni. Ezek nélkül halottak lennénk. Értelmetlen bármin is gondolkodni.

Géza szépen felcseperedett és már készen állt a feladatra. De a véletlen végül mást hozott neki. Elkapott valami nyavalyát. Azt mondák az öreg gólyák, hogy ez egy új gólya kor. Veszélyesebb, mint a libanoni vadászok. Valakinél semmi jele nincsen, mások fészeknek esnek tőle. Maradjon itt, mert ez akár fertőző is lehet. Géza rettegett itt maradni. Egyedül volt, nem tudta mi baja, és mi fog vele történni. Átkozta magát, hogy miért pont vele kell ez történjen.

Végül nem lett igazán beteg, repülni is mindig tudott, de félelmei nem múltak el. Már nem emlékezett arra, hogy valójában ő kívánta a változást, mikor még gyermek volt, mikor még örömmel nézett ki a fészekből, és nem vágyott másra, mint boldognak lenni. Ha eszébe is jutottak gyerekkori emlékei, meg volt róla győződve, hogy kicsi az ő szárnyfesztávolsága ahhoz, hogy feszegesse a szokásokat.

Nem lett könnyű neki. Megváltozott minden. Hideg lett, eltűntek a színek, és egyre kevesebb volt mit enni. Nagyon vágyott a hosszú útra. Már szinte kívánta az út viharait és a libanoni vadászok golyóit. Alig várta, hogy újra csatlakozhasson a többiekhez, és betarthassa a jól megszokottakat. Végül  minden reményét elvesztette és egykedvűen lógatta csőrét a fészekből kifelé. Sokáig nem is hallotta meg a furcsa hangokat, mert tele volt félelemmel, és állandóan az zakatolt a fejében, hogy mi lesz vele.  De végül felfigyelt valamire. Észrevette, hogy pár tollasfejű, jó vastag színes tollbundában valamit cipel a szárnya alatt. Majd nem messze tőle elengedve azt, arrébb lépdel. És ekkor adják ki a furcsa hangokat. Ott volt benne a félelem, hogy ezekben nem lehet bízni, de végül a kíváncsiság és a feléledő remény, hogy valami jó is történhet, rávette arra, hogy közelebbről is megnézze mi az. Hát tücsköt békát talált ottan egy kupacban. Jól lakott végre. Még mindig nem tudta mi lesz vele, de lassan megtanulta, hogy hol talál magának elegendő élelmet. Akármennyire is hálás lett a tollfejüeknek, már nélkülük sem érezte gyengének magát. Megszokta a hideget is, és rájött arra, hogy nem biztos hogy minden rossz, amit annak gondolunk. Nyugodtan és boldogan várta a többiek visszatértét. Még azt is megtudta, hogy nincs egyedül.

Tavasszal, mikor újra felpezsdült az élet mindenfelé, meg is jöttek a többiek a nagy útról. Nagyon szomorú lett, mikor megtudta, hogy sokan odavesztek. Sokkal többen mint azok, akik valamiért maradni kényszerültek.

Géza végül megkapta a lehetőséget, hogy válasszon. Maradjak, vagy menjek. 

Címkék: Blog

Komment

Kommenteléshez be kell lépni.