önámítás

Mikor nem tudom, hogy menekülök, méghozzá saját magam elől.

tagadás és menekülés

2018 aug 02.

Sokunkban van megfelelési kényszer. És sokunkban az énképünk átalakul egy vágyott, illetve egy mások által elvártnak gondolt hamis képpé. Lassan vagy   meghasadunk, vagy elfelejtjük kik is voltunk valójában.

Mikor nem tudom, hogy menekülök, méghozzá saját magam elől.

… Az egyik esetben az erő, a határozottság, a tévedhetetlenség okozza az összeomlást. Mikor már a nem is vágyott, hanem a bizonyosan létezőnek gondolt, a természetes, sajátunknak tartott énünk szenved csorbát. Illetve mikor már nehéznek, vagy kényszernek érezzük életünk, és legszívesebben elmenekülnénk belőle. Nem könnyű a megoldás, hisz legtöbbször nem is tudjuk, hogy hamis képet kergetünk. Meg kellett keresnünk, hogy hol és mikor indult el az, ahonnan énképünk erősnek, okosnak gondolta magát. Furcsa találkozni azzal a ponttal, mikor őszinte, kíváncsi, boldog énünk több lelki pofon hatására bezárul, és felölti azt a maszkot, aki erős, vagy határozott, vagy okos.

A másik eset is szeretett volna valaki lenni. Ugyanúgy egy kisebbségi komplexusból volt eredeteztethető az, hogy egyrészt elzárkózva mindenkitől, másrészt ott léve a társaságok közepében kettős életet élt.

Mindkettő fáradt volt már a kettősségtől, amit addig nem is vettek észre. És mindkettőnek „csupán” annyi volt a dolga, hogy megtanulja értékelni, azt ami bent van, és ne azt élje, ami kint veszi körül.

Címkék: blog

Komment

Kommenteléshez be kell lépni.