Reményem

2020 ápr 15.

Nézem, ahogy szép lassan megnyugszik minden. Szeretnék abban hinni, hogy ez a „kényszerpihenő” tartós változást hoz a világunkba. 

Reményem

Persze én is remélem, hogy hamarosan vége lesz minden kijárási korlátozásnak, hogy elindul a mindennapi életünk, hogy nem kell felélnünk a tartalékainkat, és hogy gazdaságunk is hamar talpra áll, mert én sem szeretném száz évvel korábbi szinten leélni hátralévő éveimet. Ugyanakkor abban is reménykedek, hogy még ha a kényelmem is esik áldozatul, gyökeres változás áll be. Mostanában ugyanis egyre több helyről hallom és olvasom, hogy elkezdünk egymásra figyelni, és a nagy mindennapi „ámokfutás” után feltűnnek a körülöttünk lévő emberek is. Nem az ismerőseink szaporodtak el, hanem az ismeretlenekről is tudomást veszünk. Talán elindul végre egy folyamat. Talán ez az a bizonyos csepp, amiből a tenger is áll. Vagy ez az a hópihe, amiből lavina is lehet.

Egyfajta forgatókönyvként el tudok képzelni valamit. Talán minden úgy kezdődik, hogy egyre inkább észrevesszük azokat az „ismeretleneket”, akik mások gyógyítására  áldozzák az életüket. Persze mindig lesznek olyanok, akik ugyanúgy türelmetlenek, és nem tudják majd elviselni az „embertelen körülményeket”, de reményeim szerint a többség az lesz, akik már nem csak a zsúfolt várótermeket, hanem az ott dolgozókat is látni fogják. Mert megtapasztaltunk valamit, a közvetlen közelünkben éreztük a halált. Már tudjuk, hogy ott, ahol mi félünk, ők ugyanúgy teszik a dolgukat. Egyszerűen rajtuk múlik az életünk, így ezentúl talán még saját egónknál is többre becsüljük őket. A korábbi halálfélelmünk erős elveket és akaratot tesz belénk. Eljön, hogy azokat a vezetőinket fogjuk támogatni, akik valóban tesznek értük. Illetve azokat fogjuk elvetni, akik elfeledkeznek róluk. ÉS most már ki is állunk az elveinkért, ami magával hozza, hogy eredményt is elérünk, így végül a teremtés hatalmat is megízleljük. Megízleljük, hogy milyen az, amikor megtörténik az akaratunk a világban. Továbbá másra is érzékenyebben fogunk reagálni, például nem fordítjuk el a fejünket, ha valaki segítségre szorul. Nehezebben leszünk befolyásolhatóak is, mikor a mindennapi sietős dolgaink mellett idegen emberekről lesz szó. Legyen az elesettség, vagy pont olyanok, akik átgázolnak másokon. Észre fogjuk venni azokat, akiknek nem drága mások élete. Egyszerűen azért, mert a saját életünket is jobban fogjuk becsülni. Persze mindig lesznek olyanok, akik szűken csak saját magukat látják, akiknek a többi ember csak egy tárgy, de ők már kevesebben lesznek. Ez a változás lassú lesz, de végre elindul.

Mivel féltettük az életünket, ezért jobban fogunk figyelni rá. Mivel jobban figyelünk, nehezebben fogunk elmenni a mellett is, ahol a sorsunkról kell döntenünk. Azok az emberek fognak előtérbe kerülni, akikről tudjuk, hogy hasonlóan gondolkodnak, mint mi. Azokat fogjuk megbecsülni, vezetőinkké tenni, akiknek velünk egyező a szemléletük. Most már nehezebben leszünk megijeszthetőek is, hisz a halálnál nincs ijesztőbb. Nehezebben leszünk félrevezethetőek is, mert jobban figyelünk magunkra. Most már látni fogunk a szó átvitt értelmében is. Nem arról van szó, hogy most hipp-hopp jobb emberekké válunk, egyszerűen az otthoni kényszerpihenő, és a halál szele kiszámíthatatlanná tette a jövőnket. Eddig abban a hitben voltunk, hogy kontrolláljuk az életünket. Úgy gondoltuk, hogy nem létezhet olyan váratlan, ami felboríthatja a mindennapi menetrendet. Nem is vettük észre, de pont ez tett minket érzéketlenné. Most ez az új tudatállapot, az ismeretlen, megállította a belül állandóan őrlő „megszokások” fogaskerekekeit. És ez az új tudatállapot teszi azt is lehetővé, hogy újraformáljuk a jövőnket.

Címkék: Blog

Komment

Kommenteléshez be kell lépni.