Mit érzel, ha befelé nézel? Ha egyáltalán képes lettél befelé nézni? Nézz körbe magadban. Idézz fel mindent, ami meghatározza a mindennapjaidat. Munka, család, otthon, szórakozás. Esetleg munkanélküliség, magány, elveszettség, unalom. Van benned félelem? Irigység, utálat, düh, harag? Keserűség, szánalom, megtörtség, megbánás? Ők fognak korlátozni, vagy nem, hogy megéld mindazt a szépet, ami ránk vár. Meglásd mindazokat, kik együtt vannak veled.

Őrülten küzdünk magunkkal, hogy tartsuk a megszokásainkat. Csoda, hogy egymás torkának esünk? Vagy a sajátunknak?

Gyönyörű látni azokat, kik időben fordultak önmagukhoz. Kik időben tették fel a kérdés, hogy „miért”, majd magukban keresték a válaszokat rá. Könnyebb nekik? Nem. Egyáltalán nem. Viszont ők időben megtanulták, hogyan éljék meg, ami ránk vár. Ők a szó legszorosabb értelmében nem túlélni, hanem már megélni akarják, akik lettek. Sokan vagyunk, kik csak utazunk a képzeletbeli szekéren. Az élet lassan gördülő, lomha szekerén. Viszont lettünk páran, kik önként leszálltunk és már mi is húzzuk azt. Így együtt már készen állunk.

Szomorúság tölt el, hogy nem sokan látják mikor ketrecbe zárták magukat. Biztosabbnak érzik a megszokott falakat. Inkább maradnak a sötét zárkában, és tombolják ki félelmüket mindenki máson, mint mernék lerakni a megkövesedett érzéseket.

Megosztottság? Nem.Csupán öröm, hogy láthatom magamat.