Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek.

2020 márc 30.
Ha másokon nevetsz, az nem jó, mert közben könnyen elkerülöd önmagadat.
Ha magadon nevetsz, az már jobb, mert mered meglátni a saját félelmeidet.
Ha pedig úgy tudsz magadon nevetni, hogy közben szeretettel meg is simogatod magad, mint a saját gyermekedet, akkor talán már csak egy lépés választ el attól, hogy másokra is ugyanilyen szeretettel tekints.
Pár ötlet, hogy ki hogyan várhatja ennek az őrületnek a végét:
Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek.

Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek.
Már a szakállfazonőröm is csak gumikesztyűben hajlandó hozzám érni, amiről köztudott, hogy begyulladnak tőle a szőrtüszőim.
Egyszerűen nem megy ez a sivár élet!
Még a kedvenc konditermembe sem mehetek le. Most hol fogom stírölni a lányokat?
A világvége előtt beszereztem az új poromat is, de gyúrás nélkül nem merem falni, mert azt mondták a bicepszpadnál, hogy attól megnő a lábam.
És akkor nem fogom tudni hordani a nemrég rendelt Luca Boticselli bokasurcimat.
Most is csak pár szelfit tudok róla készíteni, mert a kijárásomat is néhány lépésre korlátozták.
Szörnyű ez a világ…


Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek.
Már a futárral hozatott virágok is lassan elfogynak, pedig eddig naponta tépkedtem a szirmaikat visszaszámlálásként.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer megunom a készülődést.
Képzeletemben tegnap már ötször elkéstem egy újabb taliról.
Borzalmas három órán át festeni magam úgy, hogy tudom, nem is megyek sehová. És aztán kezdhetem újra az egészet!
Miért lettem ilyen fantáziával megáldva?
Még szerencse, hogy a csajszikkal mindezt meg tudjuk beszélni telcsin.
Ahhhh… De hiába próbáltam megmutatni nekik a legújabb svarovszki köves telcsitokomat, egyszerűen nem tudtam egyszerre beszélni és úgy állni a tükör előtt, hogy maguktól észrevegyék.
Most ezt komolyan nekem kell mondani nekik…?!


Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek.
Jó ez a home office, meg klassz a családdal megint biciklizni egyet, de igazán mennék már a BéMvével is.
Persze egyedül.
Még szerencse, hogy nincs kertünk, mert a végén még kapálnom is kéne tavasszal.
Vagy ilyenkor az ágakat fűrészelik?
Mindegy…
Olcsó most a százas benya a gépbe, jó lenne parkettázni egyet!
Még szerencse, hogy van garázsunk.
Azért lassan kezdem unni, hogy harmadik hete polírozom a nyári felniket, és ezekkel az átkozott gumisokkal még mindig nem tudok időpontot egyeztetni.
Egyszerűen nem értik, mit mondok a telefonba a maszkon át.


Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek.
Örülök, hogy együtt vagyunk, a kislányommal is élvezet tanulni, de hiányzik a futás.
Ott olyan szép zöldellő fákat lehet látni a konditerem ablakain kívül!
Különben is rengeteg dolgom lenne, ha ez a sok tanulás hagyna időt arra, hogy kiszanáljam a régi cuccokat.
Hová fogom pakolni pár hét múlva az újakat?
Húúúú… Rengeteg helyre el kell majd mennem! Addigra biztosan mindenhol lesz akciós vásár.
Szólok a lányoknak, hogy rakjanak mindent félre, mert vadászni megyünk!
Kár, hogy nem bírom őket felhívni, ez a gumikesztyű mindig mellétárcsáz.


Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek.
Tetszik, hogy a fiammal végre együtt tevékenykedünk, még ha furán állt is a kezében a kalapács.
Valakinek azért el kellene mondania neki, hogy a facsavart nem beütni kell.
És jó lenne, ha néha ő is megszólalna, amikor beszélgetünk.
Na mindegy… Amúgy is állandóan a telefonját buzerálja.
Jobb is így.
Úgysem érti senki, hogy legszívesebben a munkahelyemen lennék.
Ott legalább hallgatnak rám. Illetve jogosan hallgatnak, amikor beszélek!
Kéne a lakásban egy csendes zug, hogy végre egyedül lehessek a gondolataimmal.
Most a Béemvét cseréljem le inkább, vagy vegyek mellé egy terepjárót?
Jajj… De nehéz!
A terepjáró asszem jobb lesz, mert akkor legalább más érzés lesz ülni a reggeli dugóban néha.


Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek.
Persze végre együtt vagyunk mindannyian, és igazi családanyának érezhetem magam.
Mindig is szerettem volna „tyúkanyó” lenni, mint az anyám volt.
Rengeteg jó dolog volt abban.
Na… Hogyan is gondoskodjam róluk?
Asszem rendelek egy pizzát.
Az sokkal gyorsabb, és akkor végre lesz időm nyugodtan felkenni a ránctalanító krémet.
Szeretném végre kipróbálni ezt a nemrég szerzett laszteksz futócuccot is.
De ha most nem mehet ki senki az utcára, ki fogja látni rajtam?
Még szerencse, hogy narancssárga lett az edzőcipőm, mert ha elég gyorsan mozgatom a lábam, akkor nem lehet nem idenézni.

 

***

Alig várom, hogy vége legyen ennek az őrületnek.
És visszaálljon minden a régi kerékvágásba.
Hogy NE lássam az embereket újra elmenni egymás mellett.
Hogy NE lássam őket megint kizárólag a megszokásaiknak élni, újra fogyasztani, autózni, vásárolni.
Hogy NE lássam őket újra elfelejteni feltenni maguknak a kérdést: miért is élnek?
Hogy ne fussák újra és újra ugyanazokat a köröket.
Ne akarjanak mindig többet annál, amit éppen elértek.
Ne versenyezzenek egymással a fontosabbnál fontosabb dolgokért.
És végre felismerjék, hogy mi az elég.
Hogy meglássák az igazi értékeket.
Azokat a ritka pillanatokat, amikor megállnak egy kicsit a saját elméjükben, és hagyják, hogy a szívük vezesse őket.
Naiv vagyok…?
Lehet…
De ez még mindig jobb, mint attól félni, hogy nem látom a jövőmet.

 

Címkék: Blog

Komment

Kommenteléshez be kell lépni.