Van nékem egy arcom, ő nekem a világ.
Dolgozik a drága, nem sérti a szilánk.
Van nékem egy titkom, nálam ő a lélek,
Sírdogál az néha, mikor nyugovóra térek.
Ám van nékem egy csikóm, ő a szellem,
Messze röpít héjja!, bármikor is kérem.
Mi a fene történik ebben a világban??? Ugye nekem ehhez nincsen közöm...?
Nagy Ferót idézve:
Én nem mondtam semmit. Nem láttam semmit, nem hallottam semmit. Akkor nincs mitől féljek!
Aztán lehet, hogy hibáztam valahol? Hogy ez a zűrzavar a világban, ez a sok félelem valamiképpen én is vagyok...?
Hol veszítjük el igazi énünket? Hol térünk le arról az útról, ahol még boldognak éreztük magunkat? Hol kell megkötnünk azokat a kompromisszumokat, amit úgy hívunk, hogy megfelelünk a világnak? Megfelelünk, mert nincs lehetőségünk változtatni. Lassan, vagy talán épp túl gyorsan olyanná válunk, aki már csak két dolgot tesz. Menekül a szenvedéstől és kergeti a boldogságot. Mindig lenni akara valahol, de mindig máshol, mint ahol éppen van. Siet, akar, megszerez, eldob, törekszik, elér, túlhalad, elfárad. Majd liheg egy picit, és újult célokkal, akarattal újrakezdi a körforgást.
Hát most nincs hová menekülni. Vagy megállunk és szembenézünk önmagunkkal, bent keresve választ, vagy elnyel ez a zűrzavar.
Vajon hányadik felvonásodat éled a Föld nevű színházban? ????
A hozzájárulás nem feltétele a kalkulátor használatának. Hozzájárulás nélkül a számítás eredménye nem kerül a Google-táblázatba.