Értelem és érzelem (ész és szív)
Buddháról talán elmondhatjuk, hogy az értelme segítségével jutott el a megvilágosodásig. Jézusról pedig azt, hogy a szenvedésein keresztül jutott el oda, ahol már nem volt szüksége újabb inkarnációra. Két különböző út, amelyek talán mégis ugyanoda vezetnek.
Sokan vallják, hogy Istennek egyetlen igaz emberi megvalósulása volt: Jézus Krisztus. Hiszen hitük szerint az ő keresztútja és szenvedései által nyertünk megváltást. Én mégis úgy gondolom, hogy az egyén szemszögéből nézve ezt nem lehet ilyen egyszerűen meghatározni.
Ahogyan világunkban oly sok minden, úgy az értelem és az érzelem is kettősséget alkot. Egy duális világban élünk, ahol a két oldal látszólag különbözik egymástól, mégis elválaszthatatlanul összetartozik.
Leegyszerűsítve úgy érzem, az érzelmeim azok, amelyeket ebből az életemből továbbviszek, ahogyan az előző életeimből is érzelmi lenyomatokat hoztam magammal. Az értelmem viszont az az eszköz, amelynek segítségével egyetlen életen belül felismerhetem az összefüggéseket, megérthetem a tanításokat, és tudatosan változtathatok önmagamon.
Számomra Buddha útja éppen olyan követendő példa, mint Jézus keresztútja.
Buddha egy olyan környezetben élt, ahol minden földi jót, kényelmet és tudást megkaphatott. Mégis képes volt mindezt maga mögött hagyni, mert felismerte, hogy az élet, amelyet addig élt, nem vezet oda, ahová valójában el szeretne jutni.
Önként mondott le mindenről.
Nem azért, mert a körülmények rákényszerítették, hanem mert így döntött.
Elhatározását nem adta fel. A korábbi életéhez képest súlyos nélkülözéseket és önsanyargatást vállalt, míg végül felismerésein keresztül eljutott a megvilágosodásig. Képes volt kiszakadni abból a körforgásból, amelyet talán a karma működésével is összefüggésbe hozhatok.
Jézus útja számomra másféle megvalósulás.
Az ő keresztútját biztosan állíthatom, hogy nem lennék képes végigjárni. Buddha útjáról viszont el tudom képzelni, hogy talán igen.
És éppen ez az, ami most különösen foglalkoztat.
Ott, ahol jelenleg tartok, 2020 tavaszán, még úgy érzem, van választásom.
Vajon képes leszek-e önként, a saját elmém és értelmem segítségével véghezvinni egy valódi szemléletváltást? Vagy olyan szenvedéseken kell majd keresztülmennem, amelyek – akár akarom, akár nem – végül megtisztítanak?
Mert talán mindkét út ugyanarra tanít, csak más eszközökkel.
Az egyik a felismerésen keresztül vezet, a másik a megélt tapasztalatokon, akár a szenvedésen át.
De vajon tényleg szükségem van a szenvedésre ahhoz, hogy megértsem, amit már most is felismerhetnék?
Ez az igazi kérdés.
Képes leszek-e az értelmem segítségével felismerni, hogy valójában szívből kell élnem?
Hogy az érzelmeim nem akadályai az utamnak, hanem éppen azok mutathatják meg az irányt?
Hogy merjem megélni őket, anélkül hogy közben állandóan értelmezni, elemezni és megmagyarázni akarnám a körülöttem lévő világot?
Értelem és érzelem.
Milyen egyszerűen hangzik!
És milyen csodálatos a magyar nyelv, hogy mindössze egyetlen betű választja el egymástól ezt a két szót, miközben két egészen különböző megközelítést fejeznek ki.
Talán éppen ebben rejlik a feladatom.
Ésszel kell felfognom, hogy a lényeg a szívben van.
Az értelmemmel kell eljutnom odáig, hogy ne akarjak mindent az értelmemmel irányítani.
El kell engednem azt a meggyőződést, hogy mindig én vagyok ura a helyzetnek.
És végül tudatosan kellene megélnem azt, amit eddig talán mindenáron el akartam kerülni.
Az áldozatot.
Komment