Létszemlélet váltás vagy harmadik világháború

2020 ápr 01.

Sokszor elgondolkodom azon, vajon az 1930-as évek elején tudták-e az emberek, hogy teljes sebességgel robognak egy újabb pusztító világháború felé.
Biztosan voltak, akik felismerték a veszélyt, de talán túl kevésnek érezték magukat ahhoz, hogy változtassanak bármin.
Hiszen egy fecske nem csinál nyarat.
De kettő sem….

Létszemlélet váltás vagy harmadik világháború

Látniuk kellett, milyen ideológiák törnek fel, hogy az első világháború nemhogy megoldotta volna a problémákat, hanem újabb aknákat helyezett el a jövőben, és hogy a gazdasági világválság alapjaiban rengette meg az addigi egyensúlyt.
Vajon mi most látjuk, merre robogunk?
Vagy ugyanúgy üldögélünk a megszokott világunkban, ahogyan akkoriban is sokan próbálták tenni?
Nekünk is számtalan jelünk van arra, hogy valami már nagyon nem működik megfelelően.
Itt van például az utóbbi években egyre jelentősebbé váló kiberháború.
Tudjuk, hogy megfelelő erőforrásokkal rendelkező informatikai csoportok képesek lehetnek egyetlen számítógépet, egy nagyvállalat rendszereit, sőt akár egy város fontos szolgáltatásait is megbénítani.
Azt is látjuk, milyen szerepet játszhat az információs befolyásolás egy ország politikai életében és választásaiban.
A nagyhatalmak közötti konfliktusoknak ma már a kibertér is fontos színtere.
Itt vannak az időjárással és a természeti szélsőségekkel vívott csatáink.
Ezek sokszor távolinak tűnnek, de a médiának köszönhetően ízelítőt kaphatunk abból, mire képes a tűz, a szárazság vagy egy pusztító vihar.
Szerencsére a mi országunkban akkoriban még nem tapasztaltunk olyan méretű erdőtüzeket, mint amilyenekről a világ más részeiből érkeztek hírek. És remélem, nem is fogunk.
Vagy itt van az olajkitermelők gazdasági háborúja.
Mondhatjuk, hogy ez messze van tőlünk, és különben is milyen jó az olcsó benzin.
De biztosak lehetünk abban, hogy az olajpiaci nagyhatalmak konfliktusai nem vezethetnek súlyosabb összeütközésekhez?
Hogy az oroszok és a szaúdiak közötti megállapodás elmaradása mögött kizárólag az olaj ára áll?
Vagy esetleg más országok gazdasági érdekei is szerepet játszanak benne?
És vajon milyen következményekkel járhat mindez az Egyesült Államokra, amelynek gazdasági és geopolitikai súlya meghatározó?
Végül itt van az a háború, amelyet most az életünkért vívunk.
Ez már egészen közel van hozzánk, de talán még mindig nem érezzük igazán a súlyát.
Igen, a koronavírus.
Tudjuk, hogy megfertőződhetünk, és reméljük, hogy túléljük.
De belegondoltunk abba, milyen középtávú problémákat okozhat a világ gazdaságainak hirtelen leállása?
Hogyan reagálhatnak azok az országok, amelyek veszélyben érzik korábbi gazdasági pozíciójukat?
Nem akarok senkit sem ijesztgetni.
Hiszem, hogy félelmeink megélésében és értelmezésében a saját belső világunknak meghatározó szerepe van.
Azzal viszont, hogy homokba dugjuk a fejünket, aligha segítünk magunkon.
Ezért lennék igazán kíváncsi arra, hogyan élték meg az emberek a mindennapokat az 1930-as években.
Valószínűleg ők is hordták a legújabb divatot, igyekeztek jó kávézókba járni, és talán nyaralást terveztek.
Ha nem is a tengerpartra, de a Balatonra biztosan sokan szerettek volna eljutni.
Megvoltak a napi céljaik, tudták, mit szeretnének elérni, tervezték a jövőjüket, nevelték a gyerekeiket.
Igyekeztek boldogok lenni.
És jó eséllyel próbáltak kizárni az életükből mindent, ami rossz érzéseket okozott nekik.
Nekünk most még a kezünkben van a lehetőség, hogy változtassunk.
Nem kellene mást tennünk, mint megvizsgálni a mindennapi életünket.
Felismerni a kényelmi szokásainkat.
Átgondolni terveink, céljaink és vágyaink valódi értékét.
Nekünk ez bizonyos szempontból sokkal könnyebb, mint azoknak, akik kilencven évvel ezelőtt voltak felnőttek.
Hiszen ma elképesztő mennyiségű tudás áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy jobban megértsük önmagunkat és a világ működését.
Elcsépelt dolgokat fogok megint mondani.
De ha ezeken nem gondolkodunk el, ha nem vagyunk hajlandók változtatni, akkor – ne legyen igazam! – akár belátható időn belül is súlyos következményei lehetnek annak, hogy nem léptünk fel időben önmagunkért.
És hogy mik ezek?
Kezdem a háborúk sorrendjében.


A vezetők és a kiberháború
Azért választunk vezetőket, mert társadalomban élünk, és közös döntésekre, szabályokra, törvényekre van szükségünk.
De vajon miért vagyunk olyan könnyen hajlandók átengedni másoknak a felelősséget a saját életünkért?
Miért hisszük el olyan könnyen, amit a vezetőink önmagukról, az elveikről és a szándékaikról állítanak?
Nem kellene néha saját magunkból kiindulnunk?
Hiszen mi sem vagyunk mindig restek egy kis hazugságért a szomszédba menni, ha éppen az érdekeink úgy diktálják.
ÉRDEK!
Milyen különös erővel képes irányítani bennünket!
Sokszor önző módon, kizárólag a saját érdekeinket figyelembe véve cselekszünk.
Ezt pedig a politikai vezetők és a befolyásolásban érdekeltek is kihasználhatják, különösen akkor, ha a félelmeinkre építenek.
Mit kellene tennünk?
A LEGNEHEZEBBET!
Mondj le arról a kényszerről, hogy mindig többed legyen, mint most.
Mondj le arról a meggyőződésről, hogy csak akkor lehetsz biztonságban, ha egyre többet halmozol fel.
Mondj le arról, hogy mindenáron érvényesülnöd kell az anyagi világban.
Nem arról beszélek, hogy ne legyenek céljaid, vagy ne gondoskodj magadról és a szeretteidről.
Hanem arról, hogy ne az állandó többre vágyás határozza meg az életedet.
Mert ha képesek lennénk erre, talán sokkal kevésbé lennénk kiszolgáltatva azoknak, akik a vágyainkon és félelmeinken keresztül próbálnak irányítani bennünket.
Hiszen nem akarsz mindig többet.
Nem akarsz több lenni másoknál.
Egyszerűen NEM AKARSZ mindenáron.
Naiv gondolat?
Így van!
DE ha belegondolsz, milyen lenne egy világ, ahol nem a pénzeddel vagy a hatalmaddal mérnének, hanem azzal, hogyan bánsz másokkal, talán már nem is tűnik olyan értelmetlennek.
És akkor már csak egyetlen dolgot kellene tenned.
MINDIG ÚGY CSELEKEDJ MÁSOKKAL, AHOGYAN SZERETNÉD, HOGY ŐK CSELEKEDJENEK VELED!
Ismerős?
Persze nem kötelező ilyen „naiv gondolatok” mentén élni.
Nyugodtan folytathatjuk azt, amit eddig.
És továbbra is lesznek vezetőink, akik természetesen soha nem akarnak majd több hatalmat, több befolyást vagy nagyobb gazdasági előnyt.
Így aztán biztosan nem fordulhat elő, hogy informatikai és kommunikációs eszközökkel próbálják manipulálni, mit olvasunk, mit tudunk róluk, és mit gondolunk a világról.
Ugye?
És az sem fordulhat elő, hogy egy ország lakói olyan vezetőt választanak, akinek a gondolkodását és döntéseit később maguk sem értik.
Csata a bolygónkkal
Hát erről aztán tényleg csak elcsépelt szavaim vannak.
Valójában nem értek sem a meteorológiához, sem a fogyasztói társadalom gazdasági működéséhez, sem ahhoz, hogy az emberiség pontosan milyen mértékben képes megváltoztatni a bolygó természeti rendszereit.
Azt viszont tudom, hogy amikor kimegyek a természetbe – és most nem a népszerű turistaútvonalakra gondolok, hanem egyszerűen valahová a megye határába –, akkor NEM TUDOK SZÁZ MÉTERT MEGTENNI ÚGY, HOGY NE LÁSSAK A BOKROK ALÁ BEDOBÁLT SZEMETET.
Rengeteg palackot, műanyag zacskót, sőt sok helyen WC-csészéket, mosdókat és ki tudja, milyen gyanúsan erjedő, színes löttyöket.
És igen, szerintem mindehhez a kényelmi életünk, a fogyasztási szokásaink és a felelőtlenségünk is hozzájárul.
MI TESSZÜK EZT.
Persze senki nem szokott ilyesmit eldobálni.
De vajon mi történik mindazzal, amit mi szabályosan a szemétbe hajítunk?
Biztosan tudjuk, hová kerül?
Nem fordulhat elő, hogy valahol útközben, a hulladékkezelés valamelyik pontján egyszerűen eltűnik a felelősség?
Hogy végül mások környezetét szennyezi az, amit mi már nem akarunk látni?
JA…??!!
Nekünk nincs is tengerünk!
Akkor biztosan semmi közünk ahhoz, ha valahol messze, akár egy másik kontinensen halmozódik fel a hulladék.
Ugye?
De közben naponta megvásárolhatjuk a világ távoli tájairól érkező gyümölcsöket.
Dél-amerikai narancsot, ecuadori banánt, egzotikus finomságokat.
Egyetlen kattintással megrendelhetjük a legújabb kütyüt, amelyet talán csak egy hónapig használunk.
Vagy a legdivatosabb ruhadarabot, amelyet egyszer veszünk fel, mert utána már uncsi.
Biztosan mindenünket félévente le kell cserélnünk?
Mert ha nem, akkor kevesebb csomagolóanyagra, szállításra, energiára és hulladékkezelésre lenne szükség.
Belegondoltál már, hogy a kényelmes, fogyasztói életed mekkora része valójában felesleges?
Mert ha nem, akkor a környezetünk romlása, amelyet ma még távoli problémának érzünk, előbb-utóbb a saját életünket is befolyásolhatja.
Olajháború
Hát ez aztán végképp nem a mi dolgunk.
Hiszen nincs olajkutunk, és különben sem tudjuk befolyásolni az árakat.
Ez az egész egészen addig hihető, amíg nem gondolunk arra, mennyire függünk az olajtól.
Autózunk.
Vásárolunk.
Felesleges dolgokat rendelünk, amelyeket házhoz szállítanak.
És közben csodálkozunk, hogy az olajért és a hozzá kapcsolódó gazdasági befolyásért országok versengenek egymással.
Akkoriban különösen aggasztónak tűnt számomra az olajkitermelő országok árháborúja, és az a lehetőség, hogy a gazdasági konfliktusok politikai vagy akár katonai összeütközésekhez vezethetnek.
Nem állíthatom, hogy pontosan tudom, milyen szándékok mozgatják a nagyhatalmakat.
De a gazdasági érdekek és a geopolitikai feszültségek kapcsolatát aligha lehet figyelmen kívül hagyni.
És ha egyszer ezek a konfliktusok továbbgyűrűznek, akkor nem biztos, hogy hagyományos fegyverekkel vívják majd őket.
Lehet, hogy elég lesz egy kibertámadás.
Hogy az közben a mi rendszereinket is megbénítja?
Járulékos veszteség.
És hogy mi mit tehetünk?
Például megtanulhatunk biciklizni.
Legalább a sarki boltig.
Mert ha nem mindig a hipermarketbe megyünk, hanem időnként a szomszédban működő, ismerős boltosnál vásárolunk, azzal a helyi gazdaságot is támogatjuk.
Persze ettől önmagában nem szűnnek meg a nemzetközi gazdasági konfliktusok.
De talán egy kicsivel kevésbé válunk függővé a távoli ellátási láncoktól, és több figyelmet fordítunk a közvetlen környezetünkre.
A pénz egy része pedig helyben maradhat.
Lényeg, hogy kezdjük azzal: átgondoljuk, hogyan tudnánk másoknak segíteni.
És hogyan csökkenthetnénk a felesleges autózást.
Esetleg a szomszéd is arra megy, amerre te szoktál.
Mit tudom én!
Egy biztos: ha semmit nem változtatunk az életmódunkon, akkor a gazdasági és környezeti problémák sem fognak maguktól eltűnni.
A legújabb háború
És megérkeztünk a legújabb háborúhoz.
A járványhoz.
Ami persze nem jelenti azt, hogy ez lesz az utolsó válság, amellyel szembe kell néznünk.
Mert ha minden nehézség után ugyanúgy folytatjuk az életünket, akkor újra és újra ugyanazokkal a problémákkal találhatjuk szembe magunkat.
A koronavírus eredetéről akkoriban sokféle elképzelés és találgatás keringett. De számomra nem az volt a legfontosabb kérdés, hogy pontosan honnan indult.
Hanem az, hogy mit kezdünk azzal a helyzettel, amelybe kerültünk.
Én szeretném ezt lehetőségként is látni.
Lehetőségként arra, hogy végre elgondolkodjunk.
MÉGHOZZÁ A SAJÁT ÉLETÜNKÖN.
Hogy legyen bátorságunk magunkban is keresni a változtatnivalót.
Hogy másképp álljunk a világhoz, másokhoz és önmagunkhoz.
Hogy létszemléletet váltsunk.
Mert ha rájövünk, hogy a külvilág eseményei mellett a saját gondolkodásunk és érzelmeink is alakítják azt, ahogyan az életet megéljük, akkor talán képesek leszünk véget vetni legalább a saját belső háborúinknak.
Ez önmagában nem állít meg egy járványt, egy kibertámadást vagy egy fegyveres konfliktust.
De megváltoztathatja, hogyan viszonyulunk egymáshoz, és milyen döntéseket hozunk.
És ha elegen változtatunk, annak már a közös életünkre is lehet hatása.
Persze erre is rá lehet mondani, hogy egy fecske nem csinál nyarat.
És ez így is van.
De mi lesz, ha addig várunk, amíg tényleg csak egyetlen fecske marad?
Az már valóban nem lesz képes sok mindenre.
Pedig talán minden tudás a rendelkezésünkre állt.
Méghozzá időben.
Abban az időben, amikor még sok fecske repült az égen.
Javaslom, hogy mindenki, aki szereti a fecskéket, alaposan gondolja át a saját életét.
Milyen érzelmek bújnak meg benne?
Elégedetlenség bárkivel vagy bármivel szemben.
Vajon mindig jogos az igazságérzetünk, vagy néha csak a saját elvárásainkat védjük vele?
Irigység, állandó többre vágyás.
Lehet, hogy önzőség is rejtőzik mögötte?
Félelem.
Félelem attól, hogy legyőznek bennünket.
Hogy elveszítünk valamit.
Vagy éppen attól, hogy nem tudunk megszerezni valamit, amire annyira vágyunk.

Címkék: Blog

Komment

Kommenteléshez be kell lépni.