MIATTAM!

2021 ápr 19.

Azt mondják, túl nagy az ökológiai lábnyomom. Hogy pazarlóan élek, miattam rengeteg megromlott étel kerül a szemétbe, ivóvízzel öblítem le a bélsaramat, és feleslegesen égetem az energiát. Mindezt MIATTAM! Tényleg így van?

MIATTAM!

Hát persze!
És most ehhez még az is hozzájön, hogy mi mindent nem lenne szabad megennem.
Az állatvédők megmutatják, milyen körülmények között tartják a szerencsétlen tyúkokat, marhákat, kecskéket, libákat és ki tudja, még hányféle állatot. Aztán azt is, milyen kegyetlen, embertelen módon pusztítják el őket.
MIATTAM!
Ezért hát lemondtam a húsról!
Azt hittem, ezzel már meg is oldottam a problémát. Hiszen ehetek gabonát és halat, abból csak nem lehet baj.
Erre jönnek a klímavédők, és megmutatják, hogyan irtják ki az esőerdőket, pusztítják el a gyönyörű, érintetlen tájakat, mérgezik a földet, hogy újabb és újabb termőterületeket nyerjenek.
MIATTAM!
Jó, hát akkor megpróbálok lemondani a gabonáról is. Maradok az egészséges halnál. Azzal talán még kihúzom valahogy.
De most megnézhetem a Seaspiracy című filmet is, amelyben bemutatják, hogyan tesszük tönkre a tengeri élővilágot. Hogyan pusztulnak tömegesen delfinek, bálnák, teknősök és ezernyi más csodálatos élőlény a halászat és az emberi tevékenység következtében.
MIATTAM!
Lassan már élet sem marad a vizekben.
MIATTAM!
Na jó, de akkor mi maradt még?
Gyorsan rákeresek, és máris megkapom a megoldást: egyek rovarokat!
Meg is kóstoltam őket. Nem is olyan rosszak.
De mi lesz akkor, ha egyszer készül egy újabb film arról, hogy kihalnak a madarak, mert már nincs mit enniük?
MIATTAM?!
Létezik egyáltalán megoldás?
Talán összeállhatnék néhány barátommal, és létrehozhatnánk egy ökofalut. Vagy egyszerűen csatlakozhatnék egy már működő közösséghez. Megtermelnénk, amire szükségünk van, és megpróbálnánk úgy élni, hogy a lehető legkevesebbet vegyük el a környezetünktől.
De vajon el tudod képzelni, hogy a Föld nyolcmilliárd, azaz 8 000 000 000 lakójának akár csak a nyájimmunitás kapcsán sokat emlegetett 70–80 százaléka hasonlóan kezdene gondolkodni?
Hogy soha többé nem akarna többet annál, mint amije éppen van?
Hogy önként lemondana akár csak egy részéről is annak a kényelemnek, amelyet már megszokott, vagy amelynek megszerzéséért éppen dolgozik?
És vajon lenne olyan vezető, párt, ország vagy nép, amelyik valóban felvállalná, hogy ezentúl fenntartható módon élünk?
Nem csupán beszélne róla, szép ígéreteket fogalmazna meg, és hangzatos célokat tűzne ki, hanem valódi, akár fájdalmas, megkerülhetetlen intézkedéseket is hozna?
Mert ehhez nem egyszerűen néhány szokásunkat kellene megváltoztatni.
Hanem az egész szemléletünket.
Hiszen a világunk egyik legmélyebben belénk ivódott alapelve az, hogy mindig szerezzünk meg valamit.
Többet, nagyobbat, újabbat, jobbat.
ÉS ebben gyakran éppen azok járnak az élen, akik a változás szükségességéről beszélnek a leghangosabban!
Ahhh… nincs esély.
Túl sokan vagyunk.
Ennyi csúcsragadozót már nem képes eltartani a Föld, legalábbis nem úgy, ahogyan most élni akarunk.
És közben egyre nehezebb eldöntenem, mit is kellene tennem.
Lemondani még többről? Megpróbálni kivonulni ebből az egészből? Vagy elfogadni, hogy én is része vagyok annak a világnak, amelynek működésétől annyira szeretnék megszabadulni?
Már csak egyetlen kérdésem maradt.
Én végül megyek, vagy maradok?
És most már abban sem vagyok biztos, melyik lenne a jobb.
Kíváncsi vagyok, mi történik majd, amikor szeretett Földünk harmadik sebességbe kapcsol.

Címkék: Blog

Komment

Kommenteléshez be kell lépni.