Nélkülem
Ki örökli a Földet?

David Attenborough: „Az emberiség nélkül könnyebb lenne.” Seaspiracy: „Kiirtjuk az óceánokat.” Sanctuary: „Pólóban az Antarktiszon.”
Három film a sok közül, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy lassan becsengetnek.
Fukusima, Csernobil, Three Mile Island és a többi hely, ahol „véletlenül” történtek nukleáris balesetek. Szemipalatyinszk, a Marshall-szigetek, Mururoa és még ki tudja, hány hely, ahol szándékosan sugároztak.
Exxon Valdez, a Niger-delta, a Mexikói-öböl és számtalan más helyszín, ahol ugyancsak „véletlenül” következtek be környezeti katasztrófák.
Freonok, fosszilis energiahordozók, dioxinok és rengeteg további emberi „csemege”, amelyek lassan vagy gyorsan, de szép módszeresen bontják le a bioszférát.
Hát csoda, hogy elindult a végelszámolás?
Gyerekkoromban olvastam egy sci-fi regényt, amelyben minden ötven év feletti ember önként visszaadja az életét, hogy helyet adjon a fiataloknak.
Egy másik történetben döbbenten tapasztalják, hogy az újszülöttek tekintete „üveges”, mert lélek nélkül jönnek a világra. Amikor felismerik, hogy túl sok ember él egyszerre a Földön, és ezért elfogytak a „szabad” lelkek, az idősek önként lemondanak az életükről.
És persze ott van a Logan futása is, csak abban harminc év a szelekciós korhatár.
Most minden témánk középpontjában a vírus áll. Szinte teljesen elhomályosítja a fejünkben a háborúkat, a népirtásokat, az éhezést és a környezet pusztítását. Már akinek ezek korábban nem csupán megszokott háttérinformációk voltak.
Ez az apróság pedig különösen nagy számban az időseket öli meg.
Persze idővel a fiatalabb korosztályokban is megjelentek a súlyos esetek, de a pusztítás mégiscsak „fentről” kezdődött.
Boomer generáció!
Megszokta a jólétet, a pazarló életmódot, az önző, másokat semmibe vevő tömeglétezést. A környezettudatosságot legfeljebb a szavazólapokon gyakorolja, és esze ágában sincs kimondani, hogy ezt az életformát gondolkodás nélkül továbbadja az őt követő generációknak.
A fiatalok talán befogadóbbak lennének. Könnyebben elfogadnák az esetleges korlátozásokat, könnyebben változtatnának a szokásaikon. De ha nem látnak maguk előtt más példát, honnan is tudhatnák, hogy valójában saját magukat fojtják meg?
Legalábbis egyelőre.
Mert akik elindították ezt a végelszámolást, azok bizony nagyrészt mi vagyunk, az ötven felettiek!
Nem számít, hogy nem tudtam róla. Hogy nekem senki nem szólt, senki nem mutatta meg, mi lenne a helyes.
A lényeg az, hogy ennek az életmódnak időben meg kell törnie.
És ha ebből a nézőpontból tekintek a járványra, hátborzongató gondolat fogalmazódik meg bennem: mintha a vírus éppen azokat gyomlálná ki, akik már nem tudnak, vagy nem akarnak változtatni a Föld nevű bolygó érdekében.
Tekintet nélkül arra, hogy nők vagy férfiak, anyák vagy apák, gazdagok vagy szegények.
Rossz ebben a világban élni, mert látom, milyen ostoba módon pusztítunk el szinte mindent magunk körül.
És mégis jó ebben a világban élni, mert közben azt is látni vélem, milyen különös bölcsességgel számolódik fel lassan a bennünk élő arrogancia.
Minden megváltozik.
És milyen kár, hogy nem tudom mindezt félelmek nélkül, kívülállóként, objektíven szemlélve megélni.
Mert én is része vagyok ennek a világnak. Ugyanúgy ragaszkodom hozzá, ugyanúgy félek elveszíteni mindazt, amit szeretek, mint bárki más.
El kell fogadnom, hogy jó esély van rá: nélkülem folytatódik a kiszámolósdi.
Fáj? Nehéz? Félek?
Persze!
Ragaszkodom? Kapaszkodom? Elbújok?
Még jó!
És mégis azt kell mondanom:
Isten óvja az itt maradókat!
Komment