Szeretteid ereje
Túl sok már a sokkból. A rosszból. Az ütésekből. Most már végre mondja meg valaki: meddig kell még szenvedni?

Megéltük a halottak napját. Újra. Ahogy minden évben, megint.
Emlékezünk, szeretünk, hiszünk, és újraépítjük önmagunkat.
Látjuk, hisszük, tudjuk, hogy az élet megy tovább.
És közben újabb ütések érnek.
A vírus, az intézkedések, a maszkok, a korlátozások, az elvárások. És minden más, amit az élet nap mint nap megkövetel tőlünk.
Egyre nehezebb meglátni a kiutat. Nem látjuk, nem tudjuk, és lassan már hinni sem merjük, hogy mindebből lehet megoldás.
Pedig van egy biztos pont az életemben.
Azok, akik szeretnek.
Akiknek fontos vagyok. Akik örülnek annak, hogy velem lehetnek. Akikről tudom, hogy számíthatok rájuk, és akik ugyanígy számíthatnak rám.
Nem is kell feltétlenül hozzájuk fordulnom. Elég, ha érzem, hogy ott vannak. Hogy fontos vagyok nekik. Hogy számítanak rám.
Nem vagyok egyedül.
És amikor ezt igazán megérzem, már nem is különálló emberként tekintek önmagamra.
Egy vagyok mindenkivel.
Ahelyett, hogy egyedül próbálnék megbirkózni mindazzal, ami rám nehezedik, forduljak azokhoz, akik mellettem vannak.
Mert együtt talán újra megérthetem, miért is létezem.
És hogy miért érdemes továbbmennem akkor is, amikor már túl soknak érzem a terheket.
HIGGY!
És eljön számodra mindaz, amiért mindig is imádkoztál.
Komment