T-Bolyda
Végigsöpört rajtunk a vírus. Megtámadta a testemet, megijesztette az életemet, megosztotta a barátaimat, megváltoztatta a világomat, és nem utolsósorban megteremtette a félelmemet. Hát most gyorsan találnom kell valamit, amibe menekülhetek. Valamit, ami megmenti az egómat attól a felismeréstől, hogy mindehhez esetleg nekem is közöm lehet. Mert én biztosan nem tehetek róla!

Összeesküs-elmélet:
Biztos vagyok benne, hogy ez a vírus nem magától jött létre. Annyiféle koronavírus van körülöttünk, és azok eddig legfeljebb egy kis hőemelkedést vagy náthát okoztak. Különben is, korábban is voltak már járványveszélyes vírusok: H5N1, SARS, MERS. Az utóbbi például sokkal veszélyesebbnek tűnt, mégsem haltunk bele mindannyian.
És milyen gyanús, hogy éppen abban a városban működik egy víruslaboratórium, ahonnan az egész járvány elindult!
Ez jó eséllyel egy feltuningolt vírus. Olyasmi, amit azért hoztak létre, hogy legyengítsék vagy megöljék vele az ellenséget.
Összeesküsebb elmélet:
Az egy dolog, hogy a SARS-CoV-2 vírust laboratóriumban tenyésztették ki. Erről persze csak nekünk nem mernek beszélni, mert akkor megutálnánk Kínát, és annyi trilliárdos kártérítési per indulna ellenük, hogy abból akkora gazdasági összeomlás lenne, amekkorát még az összeesküvők sem akarhatnak.
Na de az, hogy ezt még az elkészülte előtt ránk is engedték, az már igazán durva!
Én sosem komáltam Trumpot és az egész világuralmi szemléletét. De hát előbb-utóbb várható volt, hogy a korábbi mézesmázos amerikai politika mögül egyszer csak előbukkan a valódi arc.
Mert nincs mit tagadni: a világ legerősebb országa nem fogja ölbe tett kézzel nézni, hogy megfosztják a trónjától.
Elég körülnéznem, és látom, hogy szinte minden vezető hatalmi mániában szenved. Abban a pillanatban, hogy egy politikus megérzi a hatalom szagát, már nem tud szabadulni tőle. Mindent elkövet, hogy foggal-körömmel megtartsa.
Hát akkor mit várjak attól az országtól, amelynek életszemlélete már az egész világot körbefonta?
Mindig többet, többet és még többet akarni.
Csakhogy miután körbeértek a golyóbison, már nem nagyon maradt hová terjeszkedni.
Egyetlen hatalmas, „sárga” folt maradt még meghódítatlanul. Bocsánat a sárgáért, de Nostradamus emígyen utalt rájuk.
Kína pedig hosszú történelme során mindig zseniálisan tudott ellencsapni.
Most tehát az ellencsapás megelőző ellencsapásaként valahogyan meg kellett állítani az ellencsapót.
Trump pedig, aki nem más, mint az eddigi mosolygós álarcot viselő vezetők nyers változata a világ vezető hatalmának élén, nyíltan, egy szép, erőteljes rinocéroszrohammal közébük csördített.
Persze korábban is ezt tették mindazokkal, akik a hatalmukat fenyegették, csak akkor még sokkal szebb köntösbe csomagolták a magyarázatot.
Mert hogyan lehetne másként megállítani egy országot, amelynek termékeit már mindenütt szívesen vásárolják? Hiszen olcsók, és mostanra már jók is.
Hát úgy, hogy megutáltatjuk őket!
Nem kell hozzá más, mint egy jó kis hírszerzési információ arról, hogy ezek annyira gonoszak, hogy titokban vírusokkal játszadoznak. Aztán elég egy apró hibát előidézni náluk, és máris elszabadul a játékszerük.
Ez még csak nem is akkora nagy dolog. Hiszen az ilyen játékot is tanulni kell, ők pedig, mint a témában viszonylag újak, nyilván még nem annyira profik a laboratóriumaik védelmében.
Szóval kaptunk egy vírust Kínából, amely véletlenül éppen akkor szabadult el, amikor Amerika meghirdette, hogy véget vet a kínaiak világhatalmi törekvéseinek.
Még összeesküsebb elmélet:
Az elszabadult vírus még nem volt teljesen készen.
Mármint készen volt, csak egy kicsit még hegyezni kellett volna rajta. És persze kellett volna hozzá egy ellenszer is.
Csakhogy az elszabadítók – mármint azok, akik a túlsó partról valahogyan elérték, hogy elszabadítsák – nagyon is jól tudták, hogy ez még nem annyira halálos.
Még!
Így hát osztottak-szoroztak, kiszámolták, mennyi lesz az az annyi halott, majd bölcs vezérük rinocéroszparancsára megtették, amit meg kellett tenniük.
Aztán eltelik egy év, és kiderül, hogy az egész kínai játéklaboratóriumot a túlsó partról is pénzelték.
Persze kizárólag a denevérről emberre átterjedő vírusok elméleti kutatásait kívánták támogatni. Pusztán humanitárius okokból, teljesen önzetlenül, a világ védelmében.
És persze a világ egészségügyi szervezetének egyik vezető politikusa az, aki mindezt felügyeli. Majd később tevékenyen részt vesz a kivizsgálásában is.
Tehát van egy vírus, amely a koronavírusok családjába tartozik, és amelynek rokonai között sok az ártalmatlan változat. De nehogy valamelyik veszélyessé válhasson, elkezdik alaposan vizsgálni.
Kapnak rá sok pénzt, mert mindenki tudja, hogy abban az országban, ahol ezeket a kutatásokat végzik, soha senki nem akart ártani senkinek. Soha semmit nem másoltak le, nem loptak el, nem erősítettek fel, és véletlenül sem készítettek belőle fegyvert.
A milliárdokat pedig onnan kapják, ahol soha senki nem gondolja végig, hogy valamiből esetleg másnak is előnye származhat. Ahol mindig mindenki önzetlen, és soha semmilyen jó dologból nem akar részesedni.
Szóval ebből a rengeteg, világot megmentő önzetlenségből, a sok vizsgálódás közepette egyszer csak véletlenül az egyik ártalmatlanság ártalmassá válik.
De hát ez nem gond!
A pénzt adó tudja, hogy a befektetése jó, biztonságos helyen van. A kísérletező pedig tudja, hogy mindent precízen lemásolt, tehát minden lehetséges hibát kizárt.
Aztán mindezen precizitás ellenére végül mégis kiszabadul az az egyetlen ártalmas változat.
Vagy kiszabadítják.
De hát az eredmény szempontjából ez már szinte lényegtelen.
Legösszeesküsebb elmélet:
Tehát van egy megteremtett halálhozó, amelyet pusztán hatalmi okokból ránk szabadítottak.
Illetve hatalomféltésből.
De hát ezt mindenütt és mindig eljátsszák. Minden politikus a túléléséért küzd, minden helyzetben a saját kis szemétdombját védi.
A többiek pedig nem számítanak.
Pusztuljon a férgese…
Most mindezt egy kicsit nagyobb léptékben adják elő, mint amit mi magunk játszunk nap mint nap a saját életünkben.
Mert mi is mindenáron meg akarjuk tartani mindazt, amit olyan nehezen összekapartunk.
Nem ismerős?
Amikor arra gondolok, hogy mi a fenét keres itt ez a sok hülye, amikor én csak azt az egyetlen, nagyon fontos akciós terméket szeretném megszerezni!
Mindenki, aki előttem áll a sorban, igazán eltűnhetne.
Mindenki, aki feltart az autók tülekedésében, vagy elém akar kerülni, pusztuljon!
Akinek nagyobb, több, szebb vagy jobb valamije van, az biztosan lopta, rabolta vagy csalta.
Különben is, nekem sokkal nehezebb helytállnom ebben a világban. A többiek mind burokban születtek!
Én pedig csak nem akarok lemaradni.
Stb., stb., stb.
Megszerezni, birtokolni, megvédeni, majd újabbat akarni. Megszerezni, birtokolni, megvédeni…
És így tovább, a végtelenségig.
Na… egyetlen szinttel feljebb most két ország gondolta úgy, hogy okosabb a másiknál.
Mert azt ne mondja nekem senki, hogy nem volt egyértelmű: Kína, mint minden más erős ország, nyilván szeretne magának legalább egy vírusfegyvert.
És hülye lenne nem kihasználni, hogy van egy jól pénzelt, „humanitárius” laboratóriuma.
Persze a sokszorosan védett labor egyik titkos mellékszobájának mélyén rejtegetik azt az egyetlen (?) szándékosan veszélyessé tett mellékterméket.
Az pedig végképp balgaság lenne, ha a pénzelő ország, amely még mindig a világ egyik legfejlettebb, legerősebb és legrafináltabb nagyhatalma, és ahol tucatjával működnek a hárombetűs titkosszolgálatok, ne tudna arról, mi folyik a másik oldalon.
Tehát van egy laboratórium, amelyet pénzelnek. Tudják, hogy ott nem mindenről mondanak igazat. Tudják, hogy rejtegetnek egy veszélyes koronást. És nem utolsósorban hagyják, hogy az egész menjen a maga útján.
Ennek pedig csak akkor van értelme, ha nekik már jó régóta megvan ugyanez, és pontosan tudják, mit lehet vele kezdeni.
Ezen nincs is mit csodálkozni. Hiszen látjuk, hogy szinte minden fegyvernemben világelsők. Miért éppen a vírusok terén ne lenne meg nekik mindenük?
Aztán amikor megérkezik az elnöki parancs, még csak ki sem kell szabadítani a rejtegetett változatot. Elég a saját verziót szétszórni a helyszínen.
Még azt sem kell megkockáztatni, hogy bejussanak egy jól védett objektumba.
És innen már folytathatnánk a végtelenségig.
Aki tudja, hogy a másik tudja, hogy az tudja, hogy ő tudja…
Az lett volna igazán szép, ha a két nagyhatalom vezetője egyszer leül egymással beszélgetni, és az egész tárgyalás mindössze ennyiből áll:
„Én tudom, hogy te tudod, hogy tudom, hogy tudod, hogy tudom, hogy tudod.”
Szóval mindenki más hibás azért, ami most velem történik.
Egy hatalmas összeesküvés áldozata lettem!
Végre van kit hibáztatnom. Van kin kiélnem a félelmemet. És soha nem kell tudomásul vennem, hogy mindez talán azért történik, mert ÉN alapvetően félreértettem a saját életem célját.
Mert rosszul élem az életemet, és a mai napig körömszakadtáig küzdök azért, hogy helytálljak ebben a világban.
Abban a világban, amelyet valójában én magam teremtettem, ki tudja, milyen régen, amikor megalkottam a félelmeimet, és megkezdtem a küzdelmemet az életben maradásért.
Az érvényesülésért. Az anyagi javak felhalmozásáért. Azért, hogy több legyek, jobb legyek, fontosabb legyek.
És ez a világ csupán az általam teremtett valóságot tükrözi vissza körém.
Most pedig összeomlik minden, amit eddig biztosnak hittem.
Én, az egyén, kétségbeesetten küzdök azért, hogy mindent visszaformáljak a régi állapotába.
És ugyanezt teszi mindenki más.
Ugyanezt teszi mindenki, aki félti a hatalmát.
Ugyanezt teszi minden világhatalom, amely attól retteg, hogy elveszíti a vezető szerepét.
Ugyanaz történik kicsiben és nagyban.
Semmiben sem különbözöm tőlük.
És ebben a hatalmas katyvaszban sem én, az egyén, sem ők, a hatalom birtokosai nem veszik észre, hogy éppen most dől el a jövőnk.
Legeslegösszeesküsebb elmélet:
Olyan ez, mint amikor egy hangyaboly életét figyeled.
Látod, hol építkeznek, merre terjeszkednek, hol harcolnak más bolyok lakóival. Hogyan ölnek az élelemért, a területért, az utódok táplálásáért vagy a királynőért.
Figyeled őket, és közben azt is szemmel tartod, hogy átlépik-e azt a határt, amelyen túl neked már kellemetlenné válik a jelenlétük.
Esetleg elérik a házad sarkát. Felmásznak a falra, befúrják magukat, és lassan belakják azt is.
Vagy éppen nem.
Mert ott, ahol vannak, végül megértik, hogy az az ecetcsík, amelyet már harmadszor csöpögtettél végig a házad előtt, azért van ott, hogy arra ne menjenek.
És örülsz, amikor azt látod, hogy nem ölnek többet, mint amennyi szükséges. Nem építenek nagyobb bolyt, mint amekkora kell nekik. És nem pusztítják el mindazt, ami az életüket segíti.
Hát valami ilyesmi történik mostanság.
Egymásnak esünk, tombolunk és ragaszkodunk. Átszabunk és visszatartunk. Harcolunk mindazért, amit a sajátunknak hiszünk.
De vajon tényleg az igazságot tárjuk fel?
Vagy csupán a hatalmak játékában éppen a másik oldalnak hiszünk?
A saját életünkben végre meglátjuk az igazságot?
Vagy egy újabb önámító hazugsággal megmagyarázzuk magunknak mindazt, ami rossz körülöttünk?
Ez az év sokkal rosszabb, mint a tavalyi volt.
Akkor legalább tudtuk, mitől félünk.
Most viszont éppen az fog kiderülni, amiről nem akarunk tudni.
Amit olyan gondosan rejtegetünk önmagunk elől.
És ha most sem sikerül felismernünk, mi történik velünk, akkor majd egy tőlünk független hatalom rendezi át a bolyunkat.
Komment