A történelem ismétli önmagát. Most láthatjuk milyen kegyetlenül zajlott Magyarország felosztása. Mennyire nem az emberek, csakis a hatalom és a pénz számított.
Gyönyörű napra ébredtünk. Az ég mélykékjét csak pár fodrozódó fehér felhő szakítja meg. A levegőt finom szellő mozgatja, bársonyként simogatva bőrünket. Régóta részünk már e szépség, de a mai nap ezen felül is különleges lesz.
Gyermek vagyok, de felnőttet kell játszanom.
Kisfiú lennék boldogan, de férfinak látszom.
Eltörpülök ma is, de magam nagynak láttatom.
Betakar az árnyékom, pedig fényre vágyom.
Sosem elég az, ami megvan. Mindig több kell. Valamiért mindig többre vágyunk, többet akarunk. Hát most páholyból nézhetjük, amikor ezt nagyban játsszák.
Lassan felkapcsolunk a negyedik sebességbe. Itt már elég nagy a tempó, magányossá válik a pilóta. Ami nem odavaló, azt letépi az ellenszél.
Csodálatos élmény együtt lenni azokkal, akik magukon belül keresik egy problémájuk megoldását.
Nemrégiben végre újra szabad lettem. Nem is értem mi történt, de ez igazából nem is érdekelt. Most már maszktalanul, oltásokkal vagy anélkül, igazolvánnyal vagy anélkül, végre újra minden a régi.
Az életedet felfoghatod akár egy sakkjátszmának is. Ahol minden lépésed lehet sorszerű, esetleg Isten által kijelöltetett, de akár puszta véletlen is. Attól függ, miben hiszel. De az biztos, hogy mindet te döntöd el.
Túl sok a sokkból. A rosszból. Az ütésből. Most már végre mondja meg valaki meddig kell még szenvedni?
Demokrácia. Ahol boldog-boldogtalan szavazhat arról, ki irányítson, pedig a legtöbbek döntésében nincs helye az észérveknek.
Zajlik a világ újraértelmezése. Egyértelműen kettészakadunk ebben a valóságban.
Végigsöpört a vírus rajtunk. Megtámadta a testem, megijesztette az életem, megosztotta a barátaim, megváltoztatta a világom, és nem utolsó sorban megteremtette a félelmem. Hát menekülésül kell most gyorsan találnom valamit, ami megmenti az egóm, hogy mindehhez semmi közöm és én biztosan nem tehetek róla.